rali

Remek versenyzéssel kezdte a szezont Vogel Adri

2020.07.14.

Fantasztikus versenyzéssel egy első és egy hatodik helyet szerzett Vogel Adri és Notheisz Ivett a Rally Bohemián.

A legendás csehországi versenyen próbálhatta ki először új autóját a magyar női ralipáros: a Ford Fiesta Rally4 az R2-es Fiesta agresszívebb változata, de az eredmények azt mutatják, hogy hamar megtanultak együttműködni a lányok az autóval. Vogel és Notheisz a négyautós női kategóriát megnyerte, az R2-esek 16 autós mezőnyében pedig hatodik helyen végzett. Összetettben a 88 indulóból 36. helyen értek célba.

Tizennyolc gyorsaságin összesen 160, bukkanókkal teli kilométer várt a résztvevőkre, Adriéknak pedig elég kalandosan indult a hétvége, mert szombat reggelre elszállították az utcai autójukat, majd az első gyors után etapon több kilométeres dugóba kerültek. A cseh autósok viszont előzékényen félreállva adtak utat a rali résztvevőinek, így senki sem késte ki a rajtot.

“A végére annyira belejöttünk, hogy már szinte játszottunk az autóval. Az új programot eleinte még szokni kellett, de gyorsan megtanultam, nagyon sok tapasztalatot szereztünk. Az igazat megvallva nem ide gondoltuk magunkat, meglepett, hogy hatodikak lettünk az R2-esek között, és a többi versenyző reakciója is azt mutatja, hogy elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel” - foglalta össze a hétvége eseményeit a céldobogó előtt Vogel Adri.

Vogel Adrienn és Notheisz Ivett legközelebb már a rali-Eb (FIA ERC) nyitófutamán, a Róma-ralin áll rajthoz július 24-e és 26-a között. A Roger Racing Team idén a cseh Orsák Rallysporttal együttműködve indul a nemzetközi versenyeken.

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....
2026.08.11
Rendkívül kedvező eredményekkel zárultak a Nilu27 új fejlesztésű erőforrásának első próbapadi....
2026.08.11
Idén 210 helyszínen összesen 570 kilométernyi országos fő- és mellékút újul meg csaknem 149....
2026.08.11
Elsőre egy kicsit elegánsabb dizájnt és összeszedettebb anyaghasználatot vártam el egy felső-....
2026.08.11
Második alkalommal nyerte el Magyarország 500 vezető márkája egyikeként a Business Superbrands....
2026.08.11
Harminc éve indította el a hibridforradalmat a Toyota, és esze ágában sincs átengedni a vezetést a....
2026.08.11
Bradley Smith emlékezetes hazai győzelmet aratott, míg Archie McDonald megszerezte a pole pozíciót....
2026.08.11
Európa-szerte egyre nagyobb aggodalmat kelt az autósok körében terjedő új trükk: speciálisan....