Renault-Nissan Szövetség

A Renault rontotta idei eredményelőrejelzéseit

2019.10.19.

Jelentősen gyengült a Renault részvényára a párizsi tőzsdén pénteken a kereskedés első fél órájában, miután a francia járműgyártó rontotta idei bevételnövekedésére és profitrátájára vonatkozó előrejelzését.

A Renault árfolyama a kereskedés kezdete után közel egy órával komoly, 13 százalékos mínuszban állt a csütörtöki zárértékéhez képest. A Renault előzőleg azt közölte, hogy eladásai idén 3-4 százalékkal csökkennek tavalyhoz képest, a nyereségrátája pedig 5 százalék lesz az eddig várt 6 százalék helyett. A Deutsche Bank máris vásárlásról tartásra rontotta a Renault részvényét.

A Renault pénteken még csak részadatokat közölt az idei harmadik negyedévről. Ezek szerint a bevétele 11,3 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 11,5 milliárd euróról. Az orosz AvtoVaz érdekeltsége nélküli bevétele pedig 9,7 milliárd euró volt a negyedévben, ami 3,9 százalékkal kisebb a tavalyi harmadik negyedévhez képest. A Renault bővebben október 25-én közöl adatokat.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
A háromszoros túraautó bajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását.   ..
2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....
2026.06.11
Az IVECO az elektromobilitás területén is több mint 50 éves szakértelmére és kiterjedt....
2026.06.11
Az ADAC 2026-os májusi tesztjén mind a CYBEX Sirona Ti, mind a CYBEX Pallas G3 autósülés elnyerte a....
2026.06.11
Egy vérbeli terepjáró puhított változataként érkezik az Egyesült Királyságba a BYD új modellje, ami....
2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....