Michelisz Norbert

Rendkívül sportszerűen nyilatkozott a boldog háromszoros bajnok Michelisz a döntő futam után

2024.11.17.

Nagyon sportszerűen csapattársainak is megköszönte a segítséget a Hyundai magyar pilótája.

Fotó: Hyundai

Mint arról már írtunk, magyar idő szerint vasárnap hajnalban a TCR World Tour utolsó futamán, Makaóban bebiztosította harmadik bajnoki címét Michelisz Norbert. A futam után boldogan nyilatkozott.

„Milyen gyönyörű nap volt ez a mai. Hatalmas köszönetet kell mondanom a csapatomnak, a BRC-nek, a Hyundai-nak, a csapattársaimnak, Mikelnek és Néstornak, mert nélkülük nem lennék bajnok. A szezon első pillanatától kezdve egy kicsit sem hibáztunk. Minden futamon pontot szereztem, minden versenyen remek csapatmunkát végeztünk, és ha egy hatékony csapatod van, akkor nagyon jó esélyed van a bajnoki címért harcolni, ezért hihetetlenül hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott.” – fogalmazott Michelisz.

Úgy folytatta: „Emlékszem, amikor 14 évvel ezelőtt itt Makaóban megnyertem az első futamot a FIA Túraautó Világbajnokságban, az egy csodálatos érzés volt, de hogy ezt az érzést tavaly és idén is megismételhettem, azt hiszem, nagyon szerencsés ember vagyok. Nagyon hálás vagyok, hogy ebben a helyzetben lehetek, hogy versenyezhetek, hogy megélhetem a szenvedélyemet és átélhetem ezeket a különleges pillanatokat.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..
2026.07.02
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone felfedte, az előző években a Ferrarit ajánlotta....
2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....