München

Rendőrök találtak rá az eltűnt halottaskocsira

2016.05.09.

A sofőr leparkolt a holttestet is tartalmazó halottaskocsival, majd hiába kereste a járművet, sehol sem találta. Cége értesítette a rendőrséget, akik megtalálták az autót – benne a koporsóban fekvő holttesttel.

Elképesztő történetről számol be az orf.at. Egy lengyel halottaskocsi sofőrje Olaszországból szállított Lengyelországba egy holttestet, útközben azonban Münchenben megállt, mert éhes volt, és keresett egy éttermet. Amikor folytatni akarta útját, nem találta az autót.

Értesítette cégét, ők bevonták a keresésbe a müncheni rendőrséget, akik az Isar folyó partján egy közeli utcában megtalálták az autót, benne a koporsóval együtt. Így 24 óra után az ellopottnak vélt autó előkerült. 

A fotó csak illusztráció.

Mint kiderült, a halottaskocsi 24 éves lengyel sofőrjének fogalma sem volt arról, hol parkolt le, s egészen máshol kereste az autót.

A rendőrök megszondáztatták, a szonda azonban negatív volt.

Nem ittas volt a lengyel fiú, egyszerűen hülye – tehetnénk hozzá

A sofőr aligha dicsekszik majd el müncheni kalandjával, vagy ha igen, hahotáznak majd rajta azok, akik értesülnek róla.  

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....
2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....
2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....