késések

Reptéri késések ellen harcolnak a légi szövetségek

2017.08.28.

Azonnali lépéseket sürget több európai légiközlekedési szövetség és a Nemzetközi Szállítási Szövetség (IATA) is az uniós tagországoktól, mert a szigorított határellenőrzés miatt jelentősen nőttek a késések az európai járatokon.

A IATA hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, nyílt levélben fordultak az európai miniszterek tanácsához azonnali megoldást sürgetve, mert számos repülőtéren jelentősen nőttek a késések az új uniós direktíva alapján végzett utasellenőrzés miatt.

Rafael Schwartman, a IATA európai régiójának vezetője azt mondta, támogatják a szigorúbb ellenőrzéseket, ha a kormányok úgy gondolják, hogy ez segíthet biztonságuk javításában, de ehhez több erőforrásra van szükség annál, mint amennyivel korábban ellátták ezt a feladatot. Felhívta a figyelmet, hogy 97 százalékkal nőtt az ellenőrzés miatt késve közlekedő járat, amely elfogadhatatlan.

A miniszterek tanácsának írt, az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelet a IATA mellett a Légitársaságok Európáért (A4E), a Légitársaságok Nemzetközi Tanácsa (ACI), az Európai Regionális Légitársaságok Szövetsége (ERA), és a Nemzetközi Légitársaságok Európai Képviselete (AIRE) is aláírta. Ebben leírták, hogy a szigorított ellenőrzés 30 százalékkal nagyobb mértékben járult hozzá a járatok késéséhez.

Éves szinten 319 millió turistát érint ez az intézkedés, ez az európai repülőteret igénybe vevő utasok majdnem fele. Az új szabályozás a megfigyelések szerint utasonként 20 másodperccel több időt vesz igénybe, mint a régi, így egy normál járaton egy órás késést okoz a szigorítás. Egy átlagos napon emiatt az átszálló utasok 5 százaléka késte le a gépét.

Hangsúlyozták, hogy a légitársaságok és a repülőterek minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy csökkentsék a késéseket, például a késő utasokat ingyen átfoglalták másik járatra, de ez rendkívüli mértékben zavarja az üzemet. A helyzet fenntarthatatlan, és az európai repülőterek hírnevébe is kerül, ezért arra kérték a tagországokat, hogy megfelelő számú határellenőrt biztosítsanak a repülőtéren, és az adatok államok közti megosztásával tegyék lehetővé a hatékonyabb utasellenőrzést.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....
2026.08.11
Rendkívül kedvező eredményekkel zárultak a Nilu27 új fejlesztésű erőforrásának első próbapadi....