légi közlekedés

Repülés-élettani kutató- és pilótaképző központot adtak át Debrecenben

2015.12.11.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter adta át a mintegy 5 milliárd forintból elkészült Pharma-Flight repülés-élettani kutató- és pilótaképző központot pénteken Debrecenben.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az új központ a világon egyedülálló módon egyesíti magában az egyetemi szintű pilótaképzést, a speciális egészségügyi igényeket kiszolgáló kutatást és a kisszériás gyógyszerfejlesztést és gyógyszergyártást. Felidézte azt is, hogy innovációra 2020-ig 700 milliárd forint európai uniós támogatást fordít a kormány.  Utalt a hét elején bejelentett Debrecen és München közötti új Lufthansa-járatra is, és a debreceni repülés nagy napjainak nevezte a mostani időszakot. "Kinyitottuk a világot Debrecen felé, de úgy is mondhatjuk: a világ már Debrecenben van" - mondta Seszták Miklós. Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője elmondta: a Pharma-Flight a debreceni repülőtérnek olyan "újabb lába", amely vitathatatlanná teszi a városnak a Kárpát-medencében betöltött vezető szerepét. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere is a régió legdinamikusabban fejlődő regionális nemzetközi repülőterének nevezte a debrecenit. Kiemelte, hogy a személyforgalom növekedése mellett - 2016-től hét európai nagyváros, Münchenen keresztül pedig további 130 célpont lesz elérhető Debrecenből - jelentősen nő az áruszállítási kapacitás, s a debreceni az egyetlen közvetlen vasúti összeköttetéssel is rendelkező repülőtér a környéken.

Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke az újonnan átadott Pharma-Flight repülés-élettani kutató- és pilótaképző központ Boeing 737-es repülőgép-szimulátorában Debrecenben 2015. december 11-én. A mintegy 5 milliárd forintból elkészült központ a világon egyedülálló módon egyesíti magában az egyetemi szintű pilótaképzést, a speciális egészségügyi igényeket kiszolgáló kutatást és a kisszériás gyógyszerfejlesztést és gyógyszergyártást. Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora hozzátette: a Pharma-Flight kutató-képző központtal olyan innovációs tevékenység kezdődik a városban, ami új fejezetet nyithat a repülés-egészségügyben. Ma ugyanis egyetlen gyógyszerről nem tudják pontosan milyen repülés-egészségügyi hatása van - magyarázta a rektor reményét fejezve ki, hogy Debrecenben sikerülni fog tudományos igényű, klinikai vizsgálatokkal megalapozott hatásvizsgálatokat lefolytatni, amelyek növelik a légiközlekedés biztonságát. Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke, a debreceni tudományos és kutatóközpont kezdeményezője, a Pharma-Flight program kidolgozója a légi személyzetet nevezte a repülésben "a jövő problémájának".

Egyre több pilótára lesz ugyanis szükség, s már látható, hogy a pilóták 65 éves felső korhatára sem tartható, ezért előtérbe kerül a légi személyzet egészségügyi állapota, az általuk szedhető gyógyszerek hatásvizsgálata - ismertette a részleteket a szakember. Hozzátette: az egyetem és a tudományos központ szakértői közösen dolgozták ki a pilótaképzés anyagát. Az oktatás részét képezi az Airbus A320-as és egy Boeing 737-es repülőgép-szimulátorokon való gyakorlás is. Czirják György, a Pharma-Flight Kft. ügyvezető igazgatója egyedülállónak nevezte a központ hármas tevékenységi körét.

Az újonnan átadott Pharma-Flight repülés-élettani kutató- és pilótaképző központ Airbus A320-as repülőgép-szimulátora

Felsorolása szerint a szimulátoros pilótaképzés mellett fontos teret kapnak a repülés-egészségügyi kutatások, mint például az oxigénhiányos környezetben végzett munka, vagy a gyógyszereknek a pilóták teljesítőképességére gyakorolt hatása. Harmadik kiemelt területként gyógyszeripari fejlesztésekkel, gyógyszerkutatással és kisszériás gyógyszergyártással is foglalkoznak a debreceni Pharma-Flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központban - fűzte hozzá az ügyvezető.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....