Forma 1

Ricciardo: Verstappen sokkal érettebb lett

2018.01.07.

Daniel Ricciardo úgy érzi, csapattársa, Max Verstappen a versenypályán és azon kívül is sokkal érettebben viselkedett a 2017-es szezonban, mely során lényegesen több tiszteletet mutatott ellenfelei iránt, mint korábban.

Ricciardo és Verstappen csatája az évad egyik legizgalmasabb összecsapásának ígérkezett, a technikai hibák azonban gyakran beleszóltak küzdelmükbe, persze ennek ellenére párszor sikerült egymásra találniuk: például a Magyar Nagydíj első körében, ahol ütközésük Ricciardo kiesésével végződött. Az ausztrál akkor meglehetősen dühös volt márkatársára, a helyzetet viszont sikerült rendezniük.



Olyannyira, hogy ezt az egy „apró epizódot” leszámítva egész évben remekül elvoltak egymással (a Red Bull több remek hangulatú videót is készített velük, melyekből látszott, hogy a pilóták jól kijönnek). - A budapesti affér egyfajta teszt volt, de szerencsére remekül kezelte a helyzetet, hiszen bocsánatot kért, és mindent megtett, amit csak lehetett – nyilatkozta Ricciardo. „Szóval úgy érzem, megvan a kölcsönös tisztelet egymás iránt” – hangsúlyozta.

- Max sokkal érettebbé vált a szezon során, a pályán és azon kívül is. A versenypályán sokkal tudatosabb volt. Sokkal inkább kézben tudta tartani a dolgokat, és úgy érzem, most már jobban tiszteli az ellenfeleit is – magyarázta az ausztrál, aki jól tudja, ha a bajnoki címért harcolnak majd, fagyosabb lehet a hangulat, a tisztelet viszont fennmaradhat.



- Ha bármi történik is, megtaláljuk a módját annak, hogy kezeljük a dolgot. De én ezt az egészet inkább kellemes problémának nevezném. Inkább legyen egy kis súrlódás, ha az élen vagyunk, mintha súrolódások nélkül harcolunk a hatodik helyezésért. Nem hiszem, hogy valaha is eljutunk arra a szintre, amin Nico (Rosberg) és Lewis (Hamilton) volt. Az egy különleges helyzet volt, ahová csak akkor jutnánk el, ha elveszítenénk a kölcsönös tiszteletet – fogalmazott.

„Több versenyt is nyert, amit elismerek. Elmondom, ha jobb volt a hétvégén, vagy az adott napon. Ha azt kezded mondogatni, hogy mindez azért volt, mert a csapat jobb motort adott neki, akkor azzal csak problémákat generálsz. Ha őszinte vagy, akkor elismered, hogy jobb volt, és igyekszel megoldást találni arra, hogy mindez ne ismétlődjön meg” – zárta gondolatát.

Forrás: m4sport.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....