Robert Kubica

Robert Kubica is indul a Monte Carlo-ralin

2015.12.24.

A lengyel ex-Forma-1-es versenyző egy Ford Fiesta RS WRC-vel vesz részt a 2016-os idény első versenyén.

Kubica a hat darab, M-Sport által felkészített Fiesták egyikét fogja vezetni a hercegségben és a környékbeli hegyekben zajló versenyen, ahol hagyományosan száraz és nedves aszfalt, hó és jég is előfordulhat. A lengyel már kétszer indult Monte-Carlóban: 2014-ben rövid ideig vezetett, 2015-ben pedig sikerült gyorsasági szakaszokat nyernie, de végül baleset miatt mindkét évben kiesett.

„Ez lenne a legrosszabb pillanat arra, hogy abbahagyjam a ralizást. Az utóbbi öt-hat versenyen már igazi raliversenyzőnek éreztem magam, érettebb lettem. Van egy csomó olyan dolog, amitől réget tartottam, de aztán már sokszor átesem rajtuk, ezért már normálisnak érzem őket. Ettől kényelmesebben érzem magam, és jobban, gyorsabban tudok vezetni.” – nyilatkozta Kubica az Autosportnak. „Raliversenyzőbbnek érzem magam, mint valaha”- tette hozzá.

A 2016-os rali világbajnokség (WRC) első versenyén a Volkswagen és a Hyundai is 3-3 gyári autót indít majd, itt debütál az új i20 WRC is Hayden Paddonnal a volánnál. Az új-zélandi pilóta először vesz majd részt a nagy tradíciókkal rendelkező versenyen. A Citroën 2016-ban nem fut teljes szezont a 2017-es autó fejlesztése miatt, de a Montén azért elindítanak majd 2 autót Kris Meeke-kel és Stephane Lefebvre-rel a volánnál.

Akárhogy is, a közönségkedvenc valószínűleg az 1994-es győztes francia Francois Delecour lesz, aki egy látványos és hangos, hátsókerék-meghajtású Porsche 911 GT3-assal autózik majd a keskeny és kanyargós utakon. A szervezők felhívták a figyelmet, hogy a párizsi terrortámadások miatt a szokásosnál több rendőr vigyáz majd a biztonságra a gyorsasági szakaszok mentén.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....