Bosch

Romlott tavaly a Bosch autóipari beszállító vállalat eredménye

2020.01.29.

A globális autóipari termeléscsökkenés miatt romlott tavaly a német Robert Bosch GmbH autóipari alkatrész és berendezés beszállító vállalat eredménye a cég honlapján szerdán publikált beszámoló alapján. 

A Bosch 2019-ben az előző évivel közel megegyező, 77,9 milliárd eurós értékesítési árbevétel mellett 3 milliárd euró, az egy évvel korábbinál 44 százalékkal kisebb működési eredményt ért el, bevételarányos jövedelmezősége pedig 7 százalékról 4 százalékra csökkent. - A konjunktúra gyengülése és az autóipari termelés jelentős csökkenése nyomot hagyott a Bosch eredményén is - kommentálta az éves beszámolót Volkmar Denner vezérigazgató.

Elmondta ugyanakkor, hogy a diverzifikációs erőfeszítések stabilizálták a cég működését és a meglévő üzletágak termelésének növekedése mellett lehetővé teszik új üzletágak felfejlesztését is. - A kihívásokkal terhes gazdasági környezetben is jelentős beruházásokat hajtunk végre nagy növekedési potenciállal rendelkező kulcsfontosságú területeken - mondta.

A Bosch csak az idén 1,2 milliárd eurót szán alternatív hajtáslánc, automatizált közlekedési és hálózatra kapcsolt mobilitási technológiák fejlesztésére. Az autóipari ágazat egészéhez hasonlóan a Bosch is létszámcsökkentéssel volt kénytelen reagálni az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségből, valamint a dízelbotrány utóhatásaiból eredő keresletcsökkenésre. A cég Mobility Solutions autóipari alkatrész üzletága azonban továbbra is erősen függ a robbanómotor technológiától, így az elektromos mobilitási megoldások térnyerésével további létszámcsökkentésekre lehet számítani.

- A Bosch költségstruktúráját és foglalkoztatási politikáját a lehető legnagyobb szociális érzékenységgel fogja az ágazat drasztikus átalakulása és a kapacitástöbblete által támasztott kihívásokhoz igazítani - írja a Bosch közleménye. A Bosch alkalmazotti létszáma 6,8 ezerrel csökkent tavaly 403 ezerre. A vezérigazgató szám szerinti becslést nem adott a további leépítési tervekről. A globális autóeladás az idén a Bosch prognózisa szerint 2,6 százalékkal, 89 millió darabra csökken. Az idei lehet sorban a harmadik forgalomcsökkenés a globális autópiacon. 2025-ig azonban a Bosch szerint megfordult a trend és megindul a növekedés. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....