Forma 1

Rosberg könyvírásba kezdhet - "őrült érdekes" történetei vannak

2016.12.29.

Nico Rosberg el tudja képzelni, hogy a jövőben könyvet ír versenyzői pályafutásáról. Elmondása szerint neki is lenne mesélnivalója – mérnökcserékről is…

Lewis Hamilton a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján elültette a bogarat a média fülében. Kijelentette, lenne mit megosztania a nyilvánossággal idei mercedeses évéről, és egyszer talán egy könyvben el is meséli a nem ismert háttértörténeteket. „Tíz éven belül megvehetik a könyvemet! Abban pontosan elmondom majd, mi történt. Izgalmas olvasmány lesz” – mondta akkor sejtelmesen. Aztán később is hangoztatta, történtek dolgok a háttérben, melyekkel nem volt elégedett.

Nos, az azóta már bajnokká koronázott, F1-es pályafutását pedig le is záró Nico Rosberg jelezte, ő is tudna érdekes sztorikról írni, s nem is tartja kizártnak, hogy egyszer megírja azokat egy könyvben. „Én is írhatok könyvet. Talán egy nap megteszem. Sok őrült és érdekes történet van” – nyilatkozta a Frankfurter Allgemenine Zeitungnak adott interjúban.

Ami Hamilton abu-dzabi célozgatásait illeti, Rosberg elárulta, kicsit sem tetszett neki, hogy csapattársa ilyen módon próbálja megkérdőjelezni az ő teljesítményének értékét, kisebbíteni sikereit. „Nagyon felhúzhattam volna magam emiatt” – mondta, ám mégsem tette, mivel elmondása szerint már megtanulta kezelni csapattársa szurkálódásait. „Ezzel talán csak az ellenfeleket bátorítanám, hiszen így elérte volna a célját” – indokolt.

Hamilton többek között a Mercedes által év elején „rákényszerített” szerelőcseréről akart „kitálalni”, melyet sokszor állított be úgy, mint őt hátráltató, csapattársát pedig segítő körülményt. Rosberg alighanem erről is másképpen számolna be könyvében.

Sőt, azt már most elárulta, történt már hasonló csere korábban is, csak azt éppen Hamilton nem verte nagydobra… „Amikor megérkezett a Mercedeshez, két versenymérnököm ment át hozzá. Ők ketten pontosan tudták, mit akarok, tudták, mikor mit kell tennünk. Ha valaki a teljes történetre kíváncsi, ez is hozzátartozik” – avatott be a csapat belső ügyeibe a Mercedesnél 2010 óta versenyző világbajnok.

Ami a könyvírást illeti, Rosberg egyébként már most a piacra dob egy róla szóló kiadványt. Fotósbarátja, Paul Ripke az idei szezon második felében minden mozzanatát figyelemmel követte, s a róla készült fotókat most egy kiadványban összesítették.

Egyelőre 1000 példány készült el az albumból, melyet a családtagok, barátok kapnak meg, ám ebből 100-at a szurkolóknak is módjukban áll megszerezni. Ehhez fölajánlásokat kell tenni jótékonysági célra, és a száz legmagasabb összeget ígérő kap egyet a 363 oldalas, több mint 200 fotót tartalmazó könyvből, melyhez Rosberg sajtósa, Georg Nolte írt szöveget.

 

(motorsport-total, telesport.hu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....