közlekedés

Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről

2025.05.09.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához – jelentette be Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár a Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat megnyitóünnepségén, pénteken.

Tíz éve minden év május 11-én A Közlekedési Kultúra Napja Magyarországon a közlekedők egymás iránti tiszteletére hívja fel a figyelmet.

Illusztráció: https://akkn.hu

A Közlekedéstudományi Egyesület által szervezett országos rendezvénysorozat megnyitóján, pénteken Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár elmondta, az Építési és Közlekedési Minisztérium az elmúlt egy évben páratlanul széleskörű együttműködésben, szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel együtt dolgozva készítette el az új KRESZ tervezetét. Mintegy 70 szervezet és több mint 100 szakértő bevonásával, 6 munkacsoportban készült az új KRESZ, 7 széleskörű workshop, és több száz szakértői egyeztetés keretében több mint 700 észrevételt, javaslatot dolgoztak fel, így az új KRESZ egy igazán széleskörű, alulról építkező társadalmi és szakmai összefogás eredményeként születhet meg.

Az államtitkár kiemelte, a szakmai munka alapján elkészült szabályozási koncepciót a közlekedési tárca benyújtotta a Kormánynak, amely első olvasatban megtárgyalta.

Az előttünk álló feladat most az, hogy végleges formájában elkészüljön az új jogszabály. A közlekedés mindenkit érint, közös ügyünk, így az elkövetkező időszakban lehetőséget fogunk adni mindenkinek arra, hogy megismerje a koncepciót, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához. Ennek részleteiről heteken belül tájékoztatást fogunk adni – mondta el az államtitkár.

Bíró József, a Közlekedéstudományi Egyesület társelnöke, A Közlekedési Kultúra Napja kampány ötletgazdája, a megnyitóünnepségen kiemelte, 2015-ben szervezték az első kampányt, tizenöt közlekedési partnerszervezettel, ma már az országosan száznál is több szervezet vesz részt a rendezvénysorozatban, és adja át a közlekedési kultúra napjának legfontosabb üzenetét: a közlekedésben egymásra vagyunk utalva, együtt kell működnünk, hogy biztonságosan eljussunk az úticélunkhoz.

A Közlekedési Kultúra Napjáról további információk és programok: https://akkn.hu/ Social média oldalak: @akozlekedesikulturanapja

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....