jármű

Betiltják az Euro 5-ös dízeleket!

2024.08.11.

Nincs több haladék.

 

Tavaly ősszel az Autószektor beszámolt arról, hogy komoly változások bevezetését tervezik Olaszországban. Olyan törvényt kívánnak beiktatni, ami több százezer ember életére lesz komoly hatással. Éppen a döntés okozta várható felháborodás miatt az eredetileg 2023-ra tervezett, majd 2024-re halasztott rendelet hatályba lépését 2025-re tolták ki és úgy tűnik, több haladék már tényleg nincs.

2025. október 1-jétől az északolasz Pimonte régióban (székhelye Torino) betiltják az Euro 5 üzemanyaggal működő autókat. A cél a legrövidebb időn belül jelentősen csökkenteni a szennyező anyagok koncentrációját a légkörben, ami összhangban áll az Egészségügyi Világszervezet által 2030-ra javasolt célok megvalósításával.

Az Euro 5 dízelüzemű járművek blokkolását a 30 ezernél több lakost számláló településeken kívánják bevezetni. Ez mintegy 76 várost jelent. 140 ezer családról van szó, akik ebben a régióban jelenleg is Euro 5 szabvány szerint üzemelő autót használnak. Bár ez a hír már olvasható a legnagyobb online portálokon, érdekes módon komoly ellenkampány még nem indult. A vakációzó olaszoknak nyilván még nagyon távolinak tűnik a jövő ősz.

Csakhogy addig még sok kérdést kell tisztázni. Például, hogy mi lesz azokkal az autókkal, amelyek nyilván a kutyának sem kellenek majd, ha ki lesznek tiltva a (nem is túl) nagy városokból. Több ezer euró értékű autókról beszélünk. Az állam valóban megteheti ezt, hogy ilyen jelentős értéktől gyakorlatilag megfosztja a családokat? És miután elherdálják fillérekért az egyébként még működőképes, jelenlegi kocsikat, miből vesz a jónép majd újat, környezetbarátot? Kormányzati anyagi segítségről, ösztönzőkről eddig még szó sem esett…

Viszont komoly tervet tudnak felmutatni arra, hogy miként maradjanak az európai jogszabályokban előírt küszöbértékeken belül, a levegőszennyezés tekintetében. Vannak új gyalogos övezetekre irányuló projektek, mesterséges intelligencia bevonására vonatkozó elképzelések a közlekedési lámpák kezelésében, a szennyező buszok és vonatok cseréje is napirenden van és kísérleti projekt indul a bioüzemanyag helyi tömegközlekedési járművekben történő felhasználására, valamint a regionális vasúti hálózat fejlesztése is favorit célkitűzés. Mindezen intézkedések célja, hogy a kevésbé szennyező folyamatok révén csökkentsék a légkörbe történő károsanyag-kibocsátást.

Forrás: sicurauto.it

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....