jármű

Olimpia: egy kilométerért 25 millió euró jár!

2024.08.07.

Ezzel világelsők az olaszok.

 

Biztosan sokan emlékeznek a genovai Morandi híd 2018-as szomorú történetére, amikor a szerkezet egy része váratlanul leomlott, 43 ember halálát okozva. Olaszországban nem ez az egyetlen híd, mely rekonstrukcióra szorul és hasonló a helyzet az alagutakkal is. Csak egy példa: tavaly novemberben Pescara közelében az esőzések miatt beomlott egy alagút oldalfala és csak a szerencsének köszönhető, hogy senki nem sérült meg. Szóval, nem árt(ana) ezekre is kiemelt figyelmet fordítani, különösen, hogy Itália az alagutak országa, 2179 kilométernyi van belőlük (csak egy érdekes információ, hogy az autópályák hossza itt 8006 km).

Az egyik alagutat, mely Torinótól keletre, Alessandria és Casala Monferrato között húzódik az A26-os autópályán, le is zárták 2023-ban. A 70-es években épült, Olimpia nevű alagút felújításának célja, hogy ennek a 890 méter hosszú, hegy alatti szakasznak az élettartamát 50 évvel kibővítsék. De nem hétköznapi, amit itt végeztek, hanem egy olyan technológiát alkalmaztak, mely világelső a maga nemében. 

55 alkalmazott, három műszakban, összesen 300 000 órán keresztül dolgozott itt az elmúlt évben. A beavatkozás a meglévő burkolat részleges lebontására összpontosított, hogy helyettesítse azt egy speciális bevonattal. A módszer lényege, hogy az alagút feletti sziklákból nyerik vissza a hőt, ezzel tudják fűteni az alagutat és lehetővé tenni, hogy az aszfalt soha ne fagyjon le.

Közel 1000 méternyi geotermikus csövek installálása tette ezt lehetővé. (Ez hasonló, mint a házak padlófűtése.) A kőzetből visszanyert hő átkerül az útburkolatra, hogy az év leghidegebb időszakaiban felmelegítse azt. Néhány előzetes elemzés azt mutatja, hogy a rendszer képes 3-4 fokkal megemelni az aszfalt hőmérsékletét.

A beruházás költsége 25 millió euró volt. Nem egészen 1 km autópálya-szakaszról beszélünk, tehát az összeg jelentős. Az alagutat idén augusztusban újranyitották és tesztelik. Ha beválik, akkor szeretnék ezt a módszert kiterjeszteni további alagutakra is, fenntarthatóbb alternatívát jelentve a hagyományos só szórásához képest.

Forrás: autopassionati.it, lastampa.it

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.25
Örök titok marad hány hajadon és ifjú vesztette el szüzességét Chevrolet hátsó ülésén, ahogy az....
2026.02.25
Horváth Hanna a győri Széchenyi István Egyetemen szerzett járműmérnöki alapdiplomát, aerodinamikai....
2026.02.25
Pár éve még nagyon távolinak tűnt a nagyobb energiasűrűségű szilárdtest akkumulátorok bevezetése,....
2026.02.25
Kevés értékesebb erény van az autóiparban a következetes megbízhatóságnál. A Toyota 2025-ben immár....
2026.02.25
Február 3-án a Lamborghini Kairóban hivatalosan is megnyitotta új szalonját, ahol luxusmárkáit....
2026.02.25
Tavaszi karbantartás miatt március 7-én és 8-án, valamint március 28-án és 29-én szünetelni fog a....
2026.02.25
Megújult formában várja a motorosokat 2026-ban a Honda egyre népszerűbb, folyamatosan fejlődő....
2026.02.25
A dohai Hamad Nemzetközi Repülőtér futópálya-felújítása miatt április közepétől június közepéig a....
2026.02.25
Az EU félidős jelentése előrelépést mutat – az ETSC szerint viszont a döntések iránya most dől el:....
2026.02.25
Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege,....