katalizátor

Saját katalizátortechnológiát és labort fejleszt a BorsodChem

2025.04.29.

Csaknem 1,3 milliárd forintos fejlesztési programot jelentett be a kazincbarcikai székhelyű vállalat.

A tájékoztatás szerint a projekt célja az, hogy a cég saját igényeire szabott technológia a költségek csökkentésével és a hatékonyabb termeléssel piaci versenyelőnyt biztosítson a vállalatnak. A BorsodChem fejlesztése többek között az autók, nyílászárók és egyes ruházati cikkek gyártásához is használt poliuretán alapanyagának, a metilén-difenil-diizocianátnak (MDI) a gyártását kívánja hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tenni.

A mintegy négy év alatt megvalósuló katalizátorfejlesztési projekthez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nyújtott támogatást. Ezzel lehetővé tették a teljes katalizátorelőállítási folyamat kidolgozását és a BorsodChem saját kísérleti üzemének megtervezését és felépítését - olvasható a közleményben.

Mint írták, a beruházásban egy teljes ipari katalizátorfejlesztési láncot dolgoznak ki a Miskolci Egyetemmel együttműködve a laboratóriumi kísérletektől a gazdaságosan folytatható, ipari léptékű termelésig. Ezek mellett a megvalósuló kísérleti üzem a későbbiekben oktató-bemutató laborként is szolálhat majd.

A Wanhua Chemical Group részét képező BorsodChem Zrt. olyan iparágak alapanyagait gyártja, mint az építőipar, az autóipar, a bútoripar és matracgyártás, a ruha- és cipőipar, a háztartási gépek szegmense vagy épp a fa- és bútoripar. A vegyipari társaság termékeinek nagy részét Európában értékesíti, de jelen van az észak- és dél-amerikai, az afrikai, valamint a közel- és távol-keleti piacokon is - közölték.

A nyilvános cégadatok szerint a BorsodChem nettó árbevétele 2023-ban 2,247 milliárd euró, míg 2022-ben 3,052 milliárd euró volt. A vállalat 2023-ban 20,163 millió eurós veszteséggel, míg 2022-ben 201,823 millió eurós nyereséggel zárt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....