salakmotor

Salakmotoros Európa-bajnokságot rendeznek Debrecenben

2024.07.05.

Először ad otthont szombaton és vasárnap ifjúsági Európa-bajnokságnak a debreceni Perényi Pál Salakmotor Stadion.

Összesen 32 versenyző ül fel a 250 köbcentis motorjára és méri össze tudását a debreceni oválon - tudatták a szervezők az MTI-vel. A Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. közleménye szerint a két nap alatt három megmérettetésen láthatja a közönség a 16 éven aluli tehetségeket, köztük a hazai versenyzőt, Lovas Zoltánt. Szombaton két elődöntőt rendeznek 11.30-tól, illetve 17.30-tól.

Illusztráció: debrecen.hu

A magyar versenyző az első elődöntőben méri össze tudását a kontinens tíz országából érkező 15 vaspapucsossal. A második elődöntőben 13 ország 16 motorosa küzd a döntőbe jutásért.

Mindkét elődöntőből 8-8 versenyző jut a vasárnapi fináléba, amelyben a rendező jogán Magyarországnak lehetősége nyílik versenyzőt indítani - tudatta a Speedwolf. Ennek értelmében amennyiben Lovas Zoltán nem végez a legjobb nyolc között az elődöntőben, akkor is résztvevője lesz a legjobbak versenyének.

A szombati két elődöntőt ingyen tekinthetik meg a nézők, a vasárnapi, belépőjeggyel látogatható finálé 16 órakor kezdődik.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.05
Hatalmas érdeklődés övezi az utcán, elismerő tekintetek és felkiáltások kísérik útját. De vajon....
2026.02.05
Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65,....
2026.02.05
Egyes piacain stagnált, másutt látványosan erősödött a Toyota-csoport prémiummárkája, amely fontos....
2026.02.05
Noha a tömegközlekedés elérhetőségét javító intézkedések gyakoribbak, mint azok, amelyek a....
2026.02.05
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro....
2026.02.05
Versenyautó kiállítás, személyes találkozási lehetőség világhírű magyar autóversenyzőkkel,....
2026.02.05
A müncheni üzemben új gyártósorok álltak rendszerbe. Az új BMW i3 sorozatgyártása 2026 második....
2026.02.05
A dél-koreai Hyundai járműgyártó mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi....
2026.02.05
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség lopás kísérlete miatt emelt vádat egy 39 éves georgiai....
2026.02.05
Ha csak pár pillanatra, a Toyota Magyarország pr-vezetője, a betegágynak dőlt Varga Zsombor is....