salakmotor

Salakmotoros vb-selejtező lesz hétfőn Debrecenben

2024.05.19.

Egyéni világbajnoki Grand Prix-selejtezőre kerül sor Pünkösdhétfőn a debreceni Perényi Pál Salakmotor Stadionban, már harmadik alkalommal.

A versenyen 13 nemzet 16 vaspapucsosa küzd meg a továbbjutást jelentő első négy helyért - mondták el a szervezők az eseményt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón.

A Grand Prix-kvalifikációra érkeznek "salakszórók" Ausztráliából és az Egyesült Államokból is. Rajthoz áll többek között az középdöntőnek számító Európa-bajnoki Challenge-be, május elsején Debrecenből továbbjutó lengyel Kacper Woryna (képünkön) és a svéd Jacob Thorssell. Itt lesz a kétszeres svéd bajnok és többszörös GP-győztes Antonio Lindback, valamint a debreceniek által jól ismert, közönségkedvenc lett Andzejs Lebedevs.

Mellettük az ausztrál bajnok Rohan Tungate, továbbá a csapatban és párosban is Európa-bajnok lengyel Przemyslaw Pawlicki is megküzd a továbbjutó helyekért. A magyarokat a Speedwolf versenyzője, Magosi Norbert képviseli- ismertette Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A verseny 16 órakor kezdődik, de a kapukat 13 órakor kinyitják a szurkolók előtt. Pünkösdhétfő délelőttjén a sport kedvelői számára is látogatható edzést tartanak fél 11-től - részletezte Baráth Norbert. Hozzátette, mivel a mezőny kellőképpen kiegyensúlyozott és a résztvevő versenyzők közül mindössze négyen juthatnak tovább a Grand Prix Challenge-be, így nagy küzdelem várható.

A Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a debrecenivel egy időben Németországban is rendeznek GP-selejtezőt, valamint a jövő héten még Szlovákiában és Olaszországban. A négy selejtező első négy-négy versenyzője jut tovább a Grand Prix Challenge-be, amelyet idén Csehországban tartanak, ennek a szervezési jogát jövőre Debrecen szeretné elnyerni.

A kevésbé kedvező jelenlegi időjárás miatt Baráth Norbert elmondta, hogy jövő hét kedd az esőnap, de a versennyel kapcsolatban már csak a nemzetközi zsűri hozhat döntést. Hangsúlyozta, a jegyek a tavalyi hasonló megméretéshez képest is jobban fogynak az online felületen, ahol már a június 8-i Európa-bajnoki döntőre is meg lehet váltani a belépőket.

Szabó Péter, a Schaeffler Debrecen Kft. ügyvezetője, a klub fő partnere kiemelte, hogy a jövőben is szeretnék támogatni a sportágat, ugyanis úgy véli, szükség van a városban az autó-motorsportra. Kifejtette, reméli a következő években esélyes magyar versenyzőnek is szurkolhatnak, hiszen akkor még nagyobb tömegeket vonzana a salakmotor Debrecenbe.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
Alaposan átalakították az első generációs Toyota Celicát, hogy a SEMA tuningshow sztárja lehessen. ..
2026.03.19
– Elviszed az új Audi Q3-at nyitástól zárásig? – kérdezte tőlem minap a Porsche Szeged értékesítési....
2026.03.19
A Veszprém vármegyei rendőrök egy nagytestű elütött vadat próbáltak eltávolítani az úttestről,....
2026.03.19
A Mol és a Shell ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a szlovéniai....
2026.03.19
A Nemzetközi Autóipari Munkacsoport (IATF) bejelentette, hogy a BYD hivatalosan is csatlakozott a....
2026.03.19
A Ford bemutatta az elektromos Capri SUV továbbfejlesztett változatát, amelyet egy sportautó....
2026.03.19
Annak az autóvezetőnek, aki belterületen ötven helyett 114 km/órával száguldott, 210.000 forintot....
2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....
2026.03.18
A Ford vezérigazgatója szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok, mert eltérnek a hagyományos,....