Schiller cégcsoport

Schilleréknél is bemutatkozott az új Opel Insignia Grand Sport

2017.07.19.

A hazai márkakereskedői hálózat úttörőjeként, a Schiller cégcsoport rendezett elsőként VIP bemutatót a rüsselsheimi márka új generációs zászlóshajójának. A magyar szívvel debütáló újdonság leleplezése mellett a rendezvény kuriózumaként említhető, hogy a családi vállalkozás három generációs vezetősége most állt először egymás mellett a színpadon, valamint bejelentésre került egy beruházás és portfólió bővítés megkezdése.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

A májusi hónap autós újdonságainak főszereplője határon innen az új Insignia volt. A flottapiac egyik meghatározó modelljét az importőr által szervezett hazai bemutatón már volt alkalmunk közelebbről is megismerni, itt azonban nem ért véget a bemutató események sorozata, hiszen a márkakereskedői hálózatban a saját ügyfélkörnek szervezett rendezvények mellett a 49. Kékszalag versenyen és az Opel Magyarország családi rendezvényén, a Kopaszi-gáton is az új Insignia volt a fókuszban.

Held Imre cégvezető (középen), Sződi Károly kereskedelmi igazgató és Kovács Péter Opel márkavezető

A hazánkban működő 46 értékesítési pont közül elsőként a Schiller Opel márkakereskedés leplezte le a Vectra helyére 2008-ban érkezett zászlóshajó második generációját. Az eseményen elsőként Held Imre cégvezető, Sződi Károly kereskedelmi igazgató és Kovács Péter Opel márkavezető lépett a színpadra, és számoltak be az újdonság volánja mögött szerzett friss tapasztalataikról, kiemelve a félig önvezető képesség komponenseit, az új 8 fokozatú automataváltó nyújtotta előnyöket, és többek között az Intellilux LED mátrix fényszóró hatékonyságát. Ezt követően a cégcsoport vezetőségének legifjabb tagja, a mindössze 23 éves Schiller Márk vette át a szót, és egy Insigniával kapcsolatos rövid élménybeszámoló után felkonferálta édesapját, Schiller Gábort és a cégalapító nagyapját, Schiller Pétert. A családi vállalkozás történetében először állt a nagyérdemű elé a három generációs cégvezetés: apa, fia és unoka.

Schiller Márk a Corvinus Egyetem gazdálkodás menedzsment szakán végzett

Márk - egy korábbi Skodás eseményről szóló facebook bejegyzése szerint - kimondhatatlan örömmel és megtiszteltetésként élte meg a történteket, ebből következtethetünk arra, hogy édesapja mellett nagyapja jelenléte ezt csak tovább fokozta: „Emlékszem arra az estére 4-5 éves koromból, amikor az első nagyszabású céges rendezvényen beültettek a színpad elé és mondták, hogy most csöndben kell maradnom. Ez elég nehéz feladatnak bizonyult számomra. Egyszer csak megláttam a színpadon édesapámat, aki mesélt a cég elmúlt éves teljesítményéről és megköszönte a partnereknek, valamint kollégáknak a közös munkát. Nagyon büszke voltam rá. Tegnap este viszont valami olyan történt, amire még akkoriban a színpad előtt ücsörögve vágytam, hiszen ki ne szeretne édesapjával szerepelni. A tegnap esti Skoda Schiller rendezvényen édesapám szólított színpadra. Mondanom sem kell, hogy mekkora öröm és megtiszteltetés volt ez számomra...”

Schiller Péter szerint a cég sikerének pillére a folyamatos támogatás a családtagok részéről

Az új Insignia látványos külső metamorfózisán túl a térkínálatot meghatározó méretbeli változások is jelentősek. Az autó teljes hossza 6 cm-rel gyarapodott (4897 mm), valamint a tengelytáv 9 cm-rel került távolabb (2832 mm) egymástól az előző generációhoz képest, így a belső térkínálat minden dimenziója kedvezőbb az utasok számára. Elhagyva (vagy inkább megfordítva) az ajtólemezekbe sajtolt és a beltérben is visszatérő hokiütőformát, az új formavilág laposabb orr-részt, karakteresebb hátsó traktust és prémium limuzinos vonalvezetést hozott. Az elődmodellhez képest 175 kg-os fogyás 1440-1649 kg közötti önsúlyt, az új forma pedig 0,26-os alaktényezőt eredményezett, mellyel a menettulajdonságokban és a károsanyag-kibocsátás terén is kiemelkedő javulást ígérnek a gyáriak.

Gyári fotók az Insignia Grand Sportról

A gyártás kizárólag Rüsselsheimben, a Zafirával egy üzemben készül, ahol percenként egy Insignia Grand Sport gördül le a szalagról. A háromféle benzines (140-260 lóerő közötti teljesítménnyel) és 4 féle gázolajos (110-210 LE-s) aggregát Kaiserslauternben és Szentgotthárdon készül. A fedélzeti újdonságok között említést érdemel a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, mely szükség esetén beavatkozik a kormányzásba, az Opel Eye kamerarendszer, melynek akadályfelismerése vezérli az automatikus vészfékezést, valamint a szélvédőre vetített kijelző (Head-up display) és a már említett Intellilux lámpatest, mely 32 LED-vel valósítja meg a vetítési kép helyzethez igazítását.

A hokiütő forma inkább talán átalakult, mint eltűnt volna

Újdonság még a 18 irányban elektronikusan állítható AGR első ülések megjelenése az opciók között, ahol a háttámla oldaltartást biztosító része szélességében is állítható, a kényelmet masszázsfunkció és üléshűtés fokozza. Az ülésfűtés a hátsó ülésekhez is elérhető, de akad még az extralistán láblendítéssel nyitható csomagtér, 360 fokos madártávlat nézet és alig észrevehető szálakkal fűtött első szélvédő is. A 2,0 literes motorokhoz választható Twinster összkerékhajtás, ami a hátsó differenciálmű helyett két elektronikus vezérlésű tengelykapcsolót használ a nyomaték elosztására. Szintén az erősebb motorizációk sajátja az új 8 fokozatú automata váltó.

A cégcsoport terveiről Schiller Gábor elmondta, hogy nagyszabású beruházás megkezdése előtt áll a vállalkozás, ugyanis felvásárlásra került a volt Hunyadi laktanya területén, a Szilas patak mentén fekvő 3 hektáros terület, melynek beépítését követően a Váci úti Opel márkakereskedés, a Külső Váci úti Toyota és a Szentmihályi úti Skoda márkakereskedés relokációjára kerül majd sor. A cégvezető újságírói kérdésre a fentiekhez hozzátette, hogy a tervezet szerint 2019. év végén záruló folyamat része, hogy a Schiller Autó Család portfóliója más márkákkal is bővülni fog, azonban ennek részletei még nem publikusak.

A csomagtér térfogata 490-1450 liter, a Sports Toureré 560-1665 literes

A Schiller Autó Család ma már hat márkával van jelen a hazai piacon: az Opel, Toyota valamint a Skoda mellett a Fiat személyautók és haszonjárművek is a Schiller Autó Családhoz tartoznak. A márkafüggetlen használtautó üzletágban pedig széles palettán kínálnak garanciális használt személyautókat és haszonjárműveket. A cégcsoport minden márkakereskedése mögött megbízható szerviz áll, sőt az újpalotai Skoda márkakereskedés Volkswagen márkaszerviz-joggal is rendelkezik. Az M3-as autópálya bevezető szakaszánál lévő Schiller M3 Haszonjármű Központ az új és használt haszonjárművek értékesítése és bérbeadása mellett teljes körű karbantartó-javító munkát végez: a Fiat mellett Alfa Romeo és Lancia szervizjoggal is rendelkezik. Jóllehet, a Chevrolet kivonult az új autók európai piacáról, a Chevrolet Schiller szakszervizként továbbra is ellátja a márka modelljeinek javítását.

A belépő modell, az 1,5 literes, 140 lóerős benzinmotorral szerelt verzió, listaára 7,6 millió forint

A Fóti út 143. alatti márkafüggetlen Schiller Karambolos Centrumban kiválóan felszerelt karosszérialakatos- és fényezőműhely, illetve autószerviz működik. Szolgáltatások palettáját a 24 órás Non-Stop Autómentő szolgálat, a szerviz csereautó biztosítás, a személyautók és haszonjárművek rövid- és hosszú távú bérbeadása és lízingmegoldásai, valamint a Rent-a-Car autókölcsönző szolgáltatások teszik teljessé.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.06
Levélben fordult az olasz miniszterelnök az Európai Bizottsághoz a hibrid járművek 2035 utáni....
2025.12.06
A McLaren világbajnoki pontlistát vezető brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es szezonzáró....
2025.12.06
Ludwig Fazel december 1-jétől  a Volkswagen-csoport új csoportstratégiai, csoporttermék-stratégiai....
2025.12.05
Ki gondolná, hogy a világ legnagyobb dömpere nem a svéd Volvo, nem az amerikai Caterpillar, de még....
2025.12.05
Az Autós Nagykoalíció a 2025/2026-os tanévben is meghirdette az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyét....
2025.12.05
Made in Európa.   ..
2025.12.05
Csütörtök este egy személy meghalt egy közlekedési balesetben Halbturn és Andau (Neusiedl am See....
2025.12.05
Az európai autóipar bealudt, majd elkezdte saját maga alatt vágni a fát. Az ilyen lépések eredménye....
2025.12.05
A két év múlva megvásárolható GR GT legalább 650 lóerős, V8-as ikerturbós benzinmotorra épülő....
2025.12.05
A Stellantis-csoporton belül működő Peugeot az elmúlt években több kihívással szembesült, de a....