SEAT

A SEAT 1400 volt az első spanyol autó

2016.05.20.

A hátsókerék hajtású, négyajtós, 1395 köbcentis, négyhengeres, vízhűtéses motorral készült SEAT 1400-ast 63 éve kezdték gyártani, így ez a típus jelenti SEAT történelem klasszikus korszakát.

 
Az első 1400-as SEAT 44 LE motorral egészen 116 km/h sebességig repíthette utasait. Akkor a gyár még a vámszabad területként működő barcelonai Zona Franca-ban volt, és az olaszokkal együttműködve kezdték a sorozatgyártást. Eleinte ez import alkatrészek összeszerelését jelentette, de a spanyol alkatrészek aránya egy év múlva már 90% felett volt, így az 1400-as tekinthető az első igazán spanyol típusnak.
 
Ez a korszak volt a francoista gazdaságpolitika első komolyabb próbálkozása, amikor az állami iparvállalat az INI (Instituto Nacional de Indústria) keretén belül számos projekt valósult meg a SEAT mellett. Az 1963-ig tartó gyártás során több mint 82.000 "egynégyes" SEAT került piacra a háromféle - a tíz év alatt A, B, illetve C jellel gyártott - 1400-as ból. Ennek a típusnak az egyik legérdekesebb darabja a néhány példányban gyártott SEAT 1400 Visitas volt, mellyel a fontosabb látogatókat szállították a gyáron belül. A grandiózus katonait díszszemlék hangulatát adó nyitott SEAT 1400-ast képünkön éppen a madridi Cibeles téren lévő szökőkút mellett állították ki. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..