dízel

A Seat 700 ezer autója érintett a dízelbotrányban

2015.09.29.

- A Seat 700 ezer autója érintett a Volkswagen dízelmotorok emissziós adatait meghamisító szoftver miatt kirobbant botrányban - közölte kedden az autógyár szóvivője.

Azt, hogy konkrétan melyik modellekről van szó, a szóvivő nem részletezte. A dízelbotrány összesen 11 millió autót érint a Volkswagen tájékoztatása szerint. Az Audinál 2,1 millió autóban, a Skodánál 1,2 millió kocsiban fut az emissziós értékeket meghamisító motorvezérlő szoftver és érintett még 1,8 millió VW kis-haszongépjármű is.

A La Vanguardia katalán országos napilap ágazati forrásokra hivatkozva azt írta: az Ibiza, az Altea, az Alhambra és a León modellek érintettek. A Seat a múlt csütörtökön ismerte el, hogy 2009 óta eladott típusai közül többet azzal az EA189-es motorral szereltek fel, amelyet az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége szerint manipuláltak, méghozzá úgy, hogy olyan szoftvert telepített a dízelüzemű járművekbe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A Seat tájékoztatása szerint a motorokat az anyavállalattól kapták, és a barcelonai üzemben kerültek bele az autókba.

A botrány miatt Spanyolországban több mint 3300 Audi, Seat, Skoda, Volkswagen típusú jármű forgalmazását függesztették fel. A dél-európai országban a legkedveltebb autómárka a Volkswagen, amelyet a Seat követ a sorban. A Seat tavaly 378 ezer autót értékesített Spanyolországban, az elmúlt hat évben összesen 2 milliót. A spanyol ipari minisztérium munkacsoportot állított fel, és további információkat kért a VW-től arról, hogy a spanyol autóipart milyen mértékben érinti a botrány. A német cég jelentős beruházó is Spanyolországban, két nagy autógyára, a barcelonai és a pamplonai összesen 16 ezer embernek ad munkát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....
2026.05.22
Más utakon is jócskán van fennakadás az Útinform jelentése szerint. ..
2026.05.22
A BYD egyre komolyabb ambíciókat mutat a japán autópiacon: a vállalat a hírek szerint már idén....
2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..