Opel

Siker: 100.000 Opel ADAM megrendelés

2014.08.20.

A sablonokkal szakító életstílus-kisautó Opel ADAM éppúgy felvillanyozza a szakembereket, mint a vevőket! Máris számos kitüntetést gyűjtött be, és mércét állított fel az életstílus-orientált kiskocsik szegmensében.

A piaci bevezetés, 2013 eleje óta több mint százezer megrendelés futott be az Opelhez az egyénre szabható autóra – és ebből máris háromezer az új ADAM ROCKS modellre. Szeptember végén jelenik majd meg a márkakereskedésekben, új lendületet adva az örömautózásnak – amiről az új generációs, modern, hatékony, egyliteres, közvetlen befecskendezésű motor mellett sok testre szabási lehetőség és a Swing Top vászontető gondoskodik.

„Az Opel ADAM iránti igény jelzi nekünk, hogy mindeddig hiányzott az utcákról egy ilyen karakterszereplő – egy kocsi, amely visszatükrözi tulajdonosának személyiségét, kívánság szerint alakítható, és úgy hat, mint egy felkiáltójel“, mondta az Opel igazgatója, Dr. Karl-Thomas Neumann. „Az ADAM-családon belül pedig most már itt van a kalandkereső, robusztus ADAM ROCKS is – ennél jobban aligha lehetne hátat fordítani a konvenciónak.“


A városi crossover-újoncra is áll, ami általában jellemző e modellsorozatra: szinte mindegyik példány egyedi. Friss színeivel, különböző tetőlehetőségeivel és sokféle belső kombinációjával az ADAM ROCKS semmiben sem marad el testvéreitől. Antracitszínű védőburkolata és ezüstös alsó védőlemezei mokány, izmos kis fickót mutatnak. Swing Top vászonteteje gombnyomásra, öt másodperc alatt nyílik meg a szabad levegő előtt.

Az ADAM és az ADAM ROCKS gépteteje alatt egy teljesen új fejlesztés ünnepli premierjét: az ismert szívómotorok mellett most először kínálja az Opel az erős és hatékony 1.0 ECOTEC Direct Injection Turbót, szintén új, kis súrlódású, hatfokozatú váltóval. A teljesen alumíniumépítésű háromhengeres motor teljesítménye 66 kW/90 LE, illetve a csúcsváltozatban 85 kW/115 LE, fogyasztása, emissziója, működési kultúrája egyaránt mintaszerű. A 90 lóerős változat CO2-kibocsátása mindössze 99 gramm per kilométer – benzines autótól kiváló érték.


Ami a szórakoztatást és a tájékoztatást illeti, természetesen nem hiányozhat az ADAM ROCKS fedélzetéről az Opel ismert, díjnyertes IntelliLink rendszerének multimédiás csatlakoztatási lehetősége és sokféle alkalmazása. A hétcolos érintőképernyő nagyfelbontású és színes, a készülék mind a legújabb Android-, mind az Apple iOS-operációs rendszerekkel kompatibilis. Nemcsak biztonságosan és egyszerűen kezelhető, hanem még megfizethető is, vele felszerelve a legjobban kapcsolódó kiskocsik közé tartozik a ROCKS, akárcsak a többi ADAM.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..