űrhajózás

Sikeresen földet ért a Boeing tesztűrhajója Új-Mexikóban

2019.12.22.
 
Sikeresen földet ért a Boeing Starliner tesztűrhajója az új-mexikói sivatagban – közölte az amerikai űrhajózásai hivatal (NASA) vasárnap.

A tesztűrhajó a hadsereg White Sands Rakétakísérleti Telepére érkezett még sötétben, napfelkelte előtt.  Mind a három fő ejtőernyő kinyílt, a légzsákok is felfúvódtak az úrjármű körül, hogy csillapítsák a földet érés erejét. Így ért véget két nap alatt az egy hétnél hosszabbra tervezett repülés, miután a Starlinernek nem sikerült a tervezett pályára állnia.

„Gratulálunk, Starliner” – üdvözölte a repülésirányító, aki sikeresnek nevezte a leszállást.

A Boeing CST-100 Starliner tesztűrhajó parancsnoki székében egy Rosie the Rocketer (Rosie, a rakétaszakértő) nevű bábu ült, vele együtt visszajutottak a karácsonyi ajándékok, a ruhák és az élelmiszer, amit az ISS-re kellett volna szállítani.

A Starliner az első olyan, űrhajósok szállítására szolgáló jármű, amelyet arra terveztek, hogy az űrutazás után a Földön landoljon. Az első, már űrhajósokat szállító Starliner-útra kijelölt asztronauták is ott voltak az űrhajót fogadók között.

A Starlinert sikeresen indították el pénteken személyzet nélkül Floridából, de az egyik hajtómű időzítési hibája miatt nem tudott arra a pályára állni, amelyen az űrállomásra jutott volna.

Amikor észlelték a problémát, a földi központ szakemberei megpróbálták átvenni az irányítást. A jelek azonban késve érkeztek és nem sikerült időben átvenni az irányítást, hogy a Starlinert az ISS felé tartó pályára állítsák – közölte pénteken Jim Bridestine, a NASA igazgatója az MTI tudósítása szerint.

Az űrhajó annyi üzemanyagot használt fel a pályára való visszatérés közben, hogy nem maradt neki elég az ISS-ig. A misszió majdnem 50 órán át tartott, eközben az űrhajó 33-szor kerülte meg a Földet. A NASA és a Boeing vezetői szombaton közölték, hogy vizsgálják a kudarc okait.

A Boeing űrjárművét azért tervezték, hogy az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) asztronautáit a jövőben az ISS-re szállítsa. Amennyiben a Boeingnek meg kell ismételnie a tesztrepülést, az jelentősen késleltetheti a NASA menetrendjét és többletköltséget igényelne.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....