űrszonda

Sikeresen leszállt a Marson az InSight robotgeológus űrszonda

2018.11.26.

- Mintegy 485 ezer kilométernyi út megtétele után sikeresen landolt a Marson az InSight űrszonda közép-európai idő szerint hétfő 20 óra 54 perckor - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

A május 5-én útjára indított InSight az első űrszonda, amely a Curiosity 2012-es Marsra érkezése óta leszállt a vörös bolygóra. A robotgeológus űrszonda két évre tervezett missziója alatt a Mars mélyét vizsgálja, és megméri a bolygó hőmérsékletét. Az egymilliárd dolláros amerikai-európai misszió kutatásának célja, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány, miként keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is.

Az Insight a Phoenix és a Viking marsjárók mintájára épült háromlábú leszállóegység, de nem közlekedik, hanem stabilan egy helyben áll. A landolás helyét, az Elízium-síkságot (Üdvözültek hona) 22 helyszínből választották ki a NASA tudósai, a helyszín egy teljesen sík térség a marsi egyenlítőtől északra. "Egy jó landolási hely kiválasztása a Marson olyan, mint egy jó otthon kiválasztása, az elhelyezkedésen van a hangsúly" - közölte korábban Tom Hoffman, az Insight Project menedzsere a NASA pasadenai Jet Propulsion Laboratóriumában. - Nemcsak egy biztonságos helyre volt szükségünk, hanem egy munkahelyre is, ahol majd öt méter mélyre lehatolhat az HPR robot - tette hozzá.

A landolási helynek világos helyszínnek kell lennie, és elég melegnek ahhoz, hogy a napelemek működése biztosított legyen. Ezért összpontosítottak az egyenlítő környékére, és választották ki a 130 kilométer hosszú és 27 kilométer széles ellipszis alakú térséget a síkság nyugati szélén - magyarázta Hoffman. Ez a hely mintegy 600 kilométerre van a NASA Curiosity marsjárójának 2012-es landolási helyétől. Az Insgiht űrszonda 20 óra 47 percekor hatolt be a Mars ritka légkörébe mintegy 19 800 kilométeres sebességgel,két perccel később az űrszonda védőpajzsának hőmérséklete elérte az 1500 Celsius-fokot. A súrlódás által lelassulva, egy hatalmas ejtőernyő és retrorakéták segítségével hat és fél perc alatt tette meg a 112 kilométernyi utat a Mars felszínéhez, ahová mintegy óránkénti nyolc kilométeres sebességgel érkezett meg.

A landolás után néhány perccel megérkezett az űrközpontba az első fotó a vörös bolygón álló és működő űrszondáról. Az InSightot két mini műhold kíséri, amelyeken keresztül kommunikálni lehet az űrszondával. Egy 2008-as animációs film két szereplője alapján a Wall-E és Eve nevet kapták a műszerek. A két aktatáska méretű CubeSat (kockaműhold) mini műhold néhány ezer kilométerre volt a Marstól, amikor az InSight megérkezett. Wall-E és Eve ugyanazon a rakétán indult a földről, mint az InSight. A CubeSat típusú műholdak mindig osztoznak a rakétán, mivel túl kicsik és kevésbé jelentékenyek ahhoz, hogy indokolt legyen az önálló kilövésük. A műholdak mintegy 10 ezer kilométeres távolságban követték az InSightot a Mars felé tartó 483 millió kilométeres útján, hogy elkerüljék az összeütközést vagy a veszélyes helyzeteket.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.01
A bajor prémiummárka látványos diadalokkal fordult rá a 2026-os esztendőre: az auto motor und sport....
2026.03.01
Tapad a plafonra és eddig minden versenytársát megverte, most még erősebb és gyorsabb lett, de ami....
2026.03.01
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Tízéves mindkettő. ..
2026.03.01
A kínai Chery komoly támadásra készül a közepes méretű pickupok piacán: a gyártó bejelentett egy....
2026.03.01
Hétfőtől újabb 15 modern Mercedes-Benz Citaro csuklós dízel autóbusz jelenik meg a fővárosi utakon....
2026.03.01
A Moovit Hiroshimában és négy másik japán nagyvárosban indult el egyszerre – multimodális, valós....
2026.03.01
Az Opel bejelentette, hogy új modellel bővíti teljesen elektromos GSE sorozatát. Hamarosan jön az....
2026.03.01
„A Mazda következetesen ragaszkodik a fejlesztési autonómiához. Ahelyett, hogy szabványosítaná vagy....
2026.03.01
Szekszárdon történt a baleset, amiről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számolt be. ..
2026.03.01
A brit prémiumgyártó új különkiadással tiszteleg az 1965-ös Monte Carlo Rali ikonikus győztese....