Mille Miglia

Sir Stirling Moss legnagyobb győzelme - 1. rész

2020.07.30.

A nemrég, 90 éves korában elhuny brit legenda 1955-ben hatalmas rekorddal nyerte meg az 1000 mérföldes Mille Migliát.

Az első Mille Migliát az hívta életre, hogy két gazdag bresciai autóbolond, Franco Mazzotti és Aymo Maggi di Gradella fel akarta pezsdíteni városuk autósport-életét, amely akkor indult hanyatlásnak, amikor 1922-ben Brescia elveszítette az Olasz Nagydíj rendezési jogát Milánóval (Monzával) szemben. Úgy gondolták, a legjobb mód a visszavágásra, ha szerveznek egy versenyt, amely nagyobb és jobb a nagydíjnál. Egy olyan versenyt, amelyen minden autógyártó győzni akar majd, hogy bizonyítsa autója sebességét és megbízhatóságát. Tervükhöz megnyerték a bresciai autóklub titkárát, Renzo Castagnetót, valamint Giovanni Canestrinit, a Gazetta dello Sport autós szakújságíróját is.

A Mille Migliát 1927 és 1957 között 24 alkalommal rendezték meg a keskeny észak-olasz országutakon: Bresciában volt a rajt, és 1600 km (1000 mérföld) megtétele után ide is kellett visszatérni Róma érintésével. A versenyzők csak tankolni/szervizelni álltak meg, illetve azért, hogy az ellenőrző pontokon megkapják a szükséges pecséteket.

Ez egyike volt azon kevés versenynek, ahol engedélyezték, hogy akár ketten is ülhessenek egy autóban. Ez eleinte nem a navigáció miatt volt fontos, hanem azért, mert a leggyengébb autóknak (BMW Isettáknak, Fiat Topolinóknak) több mint 20 órára volt szüksége, hogy teljesítsék a távot. Ennyi idő alatt egy sofőr nagyon elfáradt volna, ezért ezekben a kocsikban váltva vezettek.

A hatalmas presztízsű futamon mindig a kor legnevesebb gyártói és pilótái indultak, a Mille Miglia az utolsó öt évében ráadásul már a Sportautó Világbajnokság részeként működött. A nézők száma évről évre százezrekben volt mérhető.

Az 1955-ös verseny

1955-ben az indulók listája is igen rangos volt, Giuseppe Farina, Alberto Ascari, Luigi Villoresi, and Jean Behra kivételével az összes sztár indult, több gyári csapat (Mercedes, Ferrari, Maserati) színeiben. Az előzetes indulói listára 648 autó került fel, de ebből végül csak 533 jelent meg Bresciában a rajtnál. Összesen 13 kategóriába sorolták a kocsikat, újdonságként még dízel osztály is volt.

Egypercenként indították a kocsikat, az elsőt szombat este 9-kor. Amikor az utolsó autó elindult vasárnap reggel 7:28-kor, egyes versenyzők már 1000 km-t megtettek a távból. Bár a versenyről minden olasz televízió és rádió élőben tudósított, az eredményeket mégis a legtöbben a szóbeszéd útját tudták meg, az utcákon nyüzsgő százezreknek azon a napon ugyanis nem volt más témája.

A Mille Miglia útvonala nem csak kihalt országutakon haladt, hanem keresztülvezetett Bologna, Firenze és Róma belvárosán is, nagy szenzációt okozva a turisták és helyiek körében. Fontos különbség volt a többi hasonló közúti versenyhez képest, hogy a Miglián a kisebb, lassabb kocsik rajtoltak előbb, és utána következtek az abszolút győzelemre esélyes, erős gyáriak, melyek rajtszáma az indulás időpontját jelezte.

Stirling Moss legendás 722-es rajtszáma tehát azt mutatta, hogy május 1-jén, vasárnap reggel 7:22-kor indult el. A fordított sorrendhez - amely sok veszélyes helyzetet teremtett, mivel a gyorsaknak át kellett verekedniük magukat a mezőnyön – azért ragaszkodtak a szervezők, hogy az utakat minél rövidebb ideig kelljen lezárni a forgalom elől, és hogy a sportbíróknak se kelljen közel egy egész napon át szolgálatot teljesíteniük az ideiglenes pálya mellett. Bár az utak elvileg le voltak zárva, ettől még teherautók és a felelőtlen olasz nézők autói gyakran felbukkantak rajtuk, ami tovább nehezítette a versenyzők dolgát.

A mindössze 25 éves Moss nem várta jó előjelekkel az 1955-ös Mille Migliát, mivel a megelőző három évben, amikor rendre Jaguarral indult, mindig fel kellett adnia a versenyt. De a Mercedesszel abban az évben lehetősége volt sokat tesztelni az esemény előtt, ráadásul a Mille Migla szakaszain. Bár a teszteken két autót is összetört, a sok gyakorlásnak az volt az előnye, hogy Moss elképesztően részletesen megírt itinerrel rendelkezett, amelyet navigátora (a Motorsport magazin újságírója), Denis Jenkinson olvasott fel neki.

Nem csak maga az itiner volt jobb a többiekénél, de Jenkinson egy különleges, tekercses mechanizmust is kifejlesztett hozzá, ami lehetővé tette, hogy lapozás nélkül, pusztán tekeréssel tudjon haladni az olvasással. A wc-gurigának csúfolt, műszerfalhoz rögzített találmány nagyon meggyorsította az információáramlást, a benne lévő papírtekercs 5,4 méter hosszú volt.

Jenkinson másik innovációja az volt, hogy kézjelekkel jelezte Mossnak a következő kanyar erősségét és az egyéb fontos tudnivalókat. Akkoriban még nem létezett mikrofonos átbeszélő rendszer, a Mercedes motorja pedig olyan hangos volt, hogy lehetetlenné tette a verbális kommunikációt. Moss a szeme sarkából látta navigátora kézjeleit, ami lehetővé tette számára, hogy magabiztosabban vezessen a beláthatatlan kanyarokban. Jenkinson dolga volt a navigáláson kívül a duda gombjának nyomkodása is, ha utolértek egy lassabb autót. Utóbbi nem csak hangjelzést adott, de a fényszórót is villogtatta, így könnyebben észrevették őket a lassabb kocsik sofőrjei.

A cikk második, befejező része hamarosan olvasható lesz az Autoszektor.hu-n.

Képek: Daimler AG

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....