Skoda Rallye Team Hungary

Skoda Rally Team Hungária: tovább az úton

2016.03.11.

A tavaly nyáron megkezdett projektjét folytatja ebben az esztendőben a bajnoki címvédő páros. Herczig Norbert és Igor Bacigál a 2016-os rally bajnokság nyolc futamán az előző szezon második felében használt R5-ös Skoda Fabiaval áll rajthoz az ORB versenyhétvégéin. Technikai oldalról sem lesz változás: továbbra is a Baumschlager Rally Racinggel működik együtt a Skoda Rally Team Hungária, a többéves gyümölcsöző kapcsolattól mindkét fél újabb és újabb sikereket remél.

Csupán egyetlen örömteli változásról számolhatok be, rövidesen egy új partner érkezését jelenthetjük be – mondta sejtelmesen Herczig Norbert. – A meglévő és az új támogatói kör pedig biztosítani tudja azt a hátteret, hogy ezzel a kiváló technikával a magyar bajnokságban végig ott legyünk a mezőnyben. Természetesen ezzel nem elégszünk meg, sikerre éhesen vágunk neki a szezonnak, nagyon szeretnénk a tavalyi eredményünket megismételni. Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű, hiszen a hírek szerint futamonként legalább kilenc-tíz R5-ös autó indulása várható, de a nagy harc nekünk versenyzőknek, és a közönségnek egyaránt jót tesz majd.

A szezonnyitó előtti hetek már a lázas készülődéssel telnek a Skoda Rally Team Hungáriánál. Igaz, Norbiék semmit nem csinálnak másképp, mint korábban. Zajlanak az erőnléti edzések, a különféle állóképesség – és képességfejlesztő gyakorlatok. Ezzel tehát nem lesz semmilyen probléma Egerben, és egész biztos, hogy a versenyzés ízére is nagyon hamar rákapnak majd.

Ilyenkor már azt érzem, hogy bizseregnek az érzékeim, nagyon várom, hogy ismét beülhessek a versenyautóba – folytatta a bajnoki címvédő. – Hosszú idő telt el az utólsó futam óta, éppen időszerű, hogy megkezdődjön a bajnokság. Most úgy érzem, hogy a mögöttünk hagyott hónapokban nem rozsdásodtam be, de erre majd Egerben, az első néhány gyorsasági szakasz időeredménye ad hiteles választ. A szezonnyitóval kapcsolatban remek élményeim vannak, ugyanis amikor Egerben elindultam, célba is tudtam érni. Egy éve ráadásul megnyertük a versenyt, hasonlóan jó kezdést most is előre aláírnék.

Ha azonban ezt a közel egy hónapot nem tudjátok kivárni és már most szívesen találkoznátok velünk és a versenyautónkkal, a 2016. március 18-20. között megrendezésre kerülő Autó, Motor &Tuning Shown megtehetitek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....