Yamaha

Smart-konkurenst készít a Yamaha

2015.02.28.

A japán motorkerékpár-gyártó négy év múlva lép piacra a kétszemélyes városi kisautójával.

A Yamaha vezetősége zöld jelzést adott egy városi, kétüléses miniautó kifejlesztésének és gyártásának. Az új modell a 2013-as Tokiói Autószalonon bemutatott Motiv.e tanulmányautó alapján készül, amelyben egy 33 lóerős villanymotor dolgozott, a kocsi 160 kilométert tudott megtenni egy töltéssel.

Hagyományos konnektorból három, gyorstöltővel egy óra alatt lehetett feltölteni a 8,2 kilowattórás lítium-ion akkumulátort. A 2,69 méter hosszú, 730 kilogramm tömegű tanulmányt a híres brit autótervező, Gordon Murray tervezte, ő korábban a McLaren F1 szupersportautó megtervezésével vált ismertté.

Egyes sajtóhírek szerint egy új gyár megépítését tervezik Európában, amely kizárólag a kétüléses Smart-vetélytársat gyártaná. Első körben Európában kezdik majd meg a kocsi forgalmazását 2019-től, később azonban az ázsiai piacokon is megjelennek majd vele. Az új modell valószínűleg benzinmotorral és elektromos hajtással is kapható lesz, előbbinél duplakuplungos váltó továbbítja majd a motor erejét a hátsó kerekek felé.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.02
Felkötheti a gatyáját, aki az A-szegmensben próbálna labdába rúgni a BYD mellett. ..
2026.09.01
 A "Wirtschaftswoche" üzleti magazin szerint az igazgatótanács  egyhangúlag úgy döntött, hogy a....
2026.09.01
Néhány éve még félórás villámtöltés számított jó eredménynek, ma már tíz perc alatti értékekért....
2026.09.01
A Covid utáni kiugró keresleti időszak lecsengésével új szakaszba lépett a balatoni hajópiac. Ma....
2026.09.01
A Cadillac bemutatta történetének egyik legkülönlegesebb tanulmányautóját, az első egyszemélyes....
2026.09.01
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este a Nagymihályi járásban található....
2026.09.01
A bajorországi Essenbachban egy intelligens jelzőlámparendszer valós időben érzékeli a gyalogosokat....
2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....
2026.09.01
Újabb baleset történt elektromos rollerrel Győr-Moson-Sopron vármegyében. Két fiatal is megsérült....