magyar rendőrség

Sosem volt jogsija, kocsija sincs, mégis sokat autózott

2026.04.21.

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott – írta a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A salgótarjáni fiatal, ahogyan korábban, úgy április hónapban is minden este visszaváltható palackokat gyűjteni a vármegyeszékhelyen. Figyelmesen járta a város utcáit, és több esetben talált nyitott személygépkocsit, amelyekben esetenként még az indítókulcs is benne volt. A férfi a flakonok gyűjtögetésénél csak a kötetlen autózást kedvelte jobban, és ebben az sem zavarta, hogy vezetői engedéllyel sosem rendelkezett. A nem létező vezetési képessége elsősorban a régebbi típusokra – főleg Suzuki – terjed ki, így ezeket a leparkolt autókat kiemelten figyelte, de más modelleket sem vetett meg.

Az önmagát lopásokból fenntartó és – fiatal kora ellenére – már büntetett előéletű férfi április eleji portyázásai során először egy lezáratlan Opelt, majd pár nappal később egy szintén nem lezárt Fordot lopott el. Ezt követően pár napon belül négy Suzukit tört fel a belvárosban, közülük kettőt elvitt, kettőből pedig lopott. Az egyik autóból meglovasított bankkártyával vásárolni is próbált, de nem járt sikerrel. A jogtalanul használt gépkocsik egy részével csak autózott, de volt olyan is, hogy fillérekért eladta a valaha jobb sorsú verdákat.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói azonosították a bűncselekmény-sorozatot elkövető – ismeretlen tartózkodási helyű – 20 éves férfit. Felkutatása nem vezetett eredményre, ezért ellene elfogatóparancsot bocsájtottak ki. Munkatársaink április 15-én igazoltatták a körözött férfit. Előállítottak a rendőrkapitányságra, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vétele mellett kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
Országos közúti ellenőrzést tartanak június 15. és 21. között. ..
2026.06.13
A Jaecoo 7 szabadidő-autó megmutatta, hogy mitől van félnivalójuk az európai, amerikai, koreai és....
2026.06.13
A szabálytalanul megálló kombi utasa váratlanul kinyitotta az ajtót a forgalom felé. ..
2026.06.13
A McLaren világbajnok versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj pénteki második....
2026.06.13
Európában is bevezetik a Lotus történetének első SUV-jának konnektoros hibrid változatát. ..
2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....