Spanyolország

Spanyol buszbaleset – kritikus állapotban a sofőr

2016.03.23.

- Kritikus állapotban van, így egyelőre nem kihallgatható az a 62 éves buszsofőr, aki az északkelet-spanyolországi Tarragona közelében vasárnap hajnalban súlyos balesetet szenvedett autóbuszt vezette - közölte Toni Comín, a katalán kormány egészségügyért felelős tanácsosa a 13 külföldi diáklány életét követelő tragédiáról tartott sajtótájékoztatón Barcelonában.

Mint mondta, a buszvezetőt vasárnap este szállították mellkasi fájdalmakkal kórházba, ahol jelenleg az intenzív osztályon kezelik "pulmonáris eredetű szeptikus sokk" miatt. A hatóságok számára kulcsfontosságú lenne a férfi vallomása, ugyanis a nyomozás elsődleges adatai őt teszik felelősség a tragédiáért. A spanyol sajtóban megjelent feltételezések szerint elaludhatott a volánnál.


Ezt az elméletet erősíti több, a buszon utazó diák nyilatkozata is, akik azt mondták, hogy az ütközés előtt közvetlenül a jármű cikkcakkban haladt, továbbá a La Razón című napilap egyelőre nem megerősített értesülése, miszerint a sofőr a kiérkező mentősöknek azt hajtogatta: "sajnálom, elaludtam". A szerencsétlenség halálos áldozatainak azonosítása befejeződött, az illetékes hatóságok megadták az engedélyt a holttestek hazaszállításához, amely már ezen a délutánon megkezdődik - jelentette be Neus Monte katalán kormányszóvivő.

A baleset sérültjei közül 23-án kerültek kórházba, egyelőre mindannyian ápolásra szorulnak. A sofőrön kívül még egy diák állapota kritikus, három egyetemistáé pedig súlyos. A diákcsoport 5 buszból álló konvoja vasárnap hajnalban Valenciából Barcelonába tartott, a négy barcelonai egyetemen Erasmus-program keretében tanuló, különféle nemzetiségű hallgatókkal, miután előző este részt vettek a Fallas elnevezésű, hagyományos tűzijátékünnepen.


Az AP7-es autópályán reggel hat óra körül, nagyjából az út felénél, a jármű előbb az autópálya jobb, majd bal szélére sodródott, áttörte a szemközti sztrádaszakaszt elválasztó szalagkorlátot, és az oldalára borult. Ezután egy személyautó frontálisan belerohant. A gépkocsi két utasa megsérült. A balesetben 6 ország diákjai vesztették életüket, 7 olasz, 2 német, 1 román, 1 osztrák, 1 francia és 1 üzbegisztáni diáklány.

A legfiatalabb halálos áldozat 19 éves, a legidősebb 25. A busz 60 utasa közül 44-en sérültek meg, köztük egy magyar diák is, akinek mindkét keze eltört. A barcelonai magyar főkonzulátus munkatársának azt mondta, hogy a kórházban megkapja a szükséges ellátást, és családja kiutazik hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..