Forma-1 Spanyol Nagydíj

Spanyol Nagydíj - Hamilton századszor a pole pozícióban

2021.05.08.

Pályafutása századik pole pozícióját elérve Lewis Hamilton, a Mercedes címvédő és hétszeres világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 36 éves pilóta az idén másodszor, a Barcelona melletti Circuit de Catalunyán pedig immár hatodszor startolhat az első helyről - írja az MTI.

Hamilton mellől Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője kezdheti majd meg a versenyt, míg a harmadik rajtkocka Hamilton csapattársáé, a finn Valtteri Bottasé lett.

A Forma-1 történetében Hamilton az első versenyző, aki száz pole pozíciót ért el a karrierje során. Az örökranglistán a szintén hétszeres vb-győztes, legendás német Michael Schumacher a második 68 első rajthellyel, míg az 1994-ben tragikus körülmények között elhunyt háromszoros világbajnok brazil Ayrton Senna a harmadik 65-tel.

A szombati időmérőn a negyedik rajthelyet Charles Leclerc szerezte meg a Ferraival, míg a francia Esteban Ocon nagyszerű teljesítménnyel az ötödik pozícióban zárt az Alpine volánja mögött. A mexikói Sergio Pérez nyolcadik lett a Red Bull-lal, így ismét nehéz dolga lesz, ha segíteni akarja csapattársa, Verstappen küzdelmét a dobogós helyekért.

A 66 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik.



    A teljes rajtsorrend:

    ---------------------

    1. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

Max Verstappen (holland, Red Bull)

    2. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

    3. sor:

Esteban Ocon (francia, Alpine)

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

    4. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

    5. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)

Fernando Alonso (spanyol, Alpine)

    6. sor:

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

    7. sor:

Sebastian Vettel (német, Aston Martin)

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

    8. sor:

George Russell (brit, Williams)

Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

    9. sor:

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

Mick Schumacher (német, Haas)

    10. sor:

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

Nyikita Mazepin (orosz, Haas)

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..
2026.07.02
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone felfedte, az előző években a Ferrarit ajánlotta....
2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....