Autós újságírás

Supercar Blondie, a dollármilliomos carfluencer

2021.07.10.

A szőke, kék szemű ausztrál Alex Hirshi az autók iránti rajongását hat számjegyű üzleti sikerré változtatta – írja a római La Repubblica napilap internetes kiadása.

A szőke szépségnek manapság már az is elég, hogy követői valamelyik új autó volánja mögött lássák, a kocsi máris a népszerűségi listák csúcsára ugrik. A Supercar Blodie-nak elkeresztelt ausztrál származású influenszer egyfajta Midas királlyá vagy inkább királynővé nőtte ki magát, aki képes egyetlen érintésével arannyá változtatni bármelyik autót.

Alex Hirshi autófluencernek nevezi magát, egyesítve az autó és az influencer kifejezéseket. Előkelő magabiztossággal járja be az Instagram és a TikTok útvesztőit, köszönhetően a 14 millió követőjének és immár milliós bevételeinek.

A szőke, magas, kék szemű, ausztrál Alex autós újságíróként indult, míg nem 2008-ban úgy döntött, hogy otthagyja Queensland-i otthonát, hogy Dubaiba költözik, ahol egy autókra és autózásra szakosodott rádiócsatornánál állandó stúdióvendég lett. Miután létrehozott egy profilt a Facebookon, átállt az Instagramra, ahol olyan luxusautókról osztotta meg véleményét követőivel, mint a Ferrari, a Bentley és az Aston Martin. Női vonzerejének és egyedi módszereinek, és a közösségi médiában kamatoztatott , veleszületett kommunikációs képességének köszönhetően már mintegy 2,2 millió dollár bevételre tett szert. Egyetlen TikTok bejegyzésével 6 ezer dollárt keres.

Manapság „Supercar Blondie” megkerülhetetlenné vált az autók világában.

"A kezdetekkor különcnek gondoltak, kilógtam a sorból, mert rajtam kívül senki nem közelített az autós témákhoz úgy, ahogy én" - mondta egy nemrégiben adott interjúban. "Sok szakértő beszélt az autókról, de kevesen beszéltek róluk másképp, mint mások. A célom viszont az volt, hogy a közösségi oldalakra feltett videóim egyéniek, szórakoztatóak legyenek,  arról beszéltem, ami számomra érdekesnek tűnt az autókban."

Egyszerű szavakat használ, kerüli a felesleges technikai részleteket, melyek a „vájt fülűeknek” szólnak. Széles, heterogén közönséghez szól, melybe minden korosztály és társadalmi réteg beletartozik. A külvilág számára elképesztő a hatása azokra is, akik életük során vajmi keveset foglalkoztak az autózás világával. Új követői között ez utóbbiak vannak többségben.

„Hogy mi a titkom? Az, hogy a hétköznapi embereket nem érdeklik a szigorúan technológiai szempontok" - magyarázza Supercar Blondie. "Ezért a videóimban megpróbálok a lehető legkevesebbet beszélni. Nem azzal akarom megnyerni az embereket, mit mondok, hanem azzal, hogy egy teljesen más, számukra is közérthető perspektívából kapjak képet az autókról".

Az egyik  legújabb és legnépszerűbb videója egy Rolls Royce 103X „fedélzetén” készült. Egy olyan elegáns, önvezető koncepció-autóról van szó, amelyben még kormány sincs.

Supercar Blondie mostanra túllépett az autók világának korlátain. Úgy hírlik, átlép a mozi és a tévésorozatok világába. Ahová persze viszi magával 14 millió hűséges követőjét.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....