LOT

Sűríti Budapestet érintő transzatlanti járatait a LOT

2019.10.20.

Bővíti a kínálatát a LOT Polish Airlines Budapest és New York között jövő májustól, a jelenlegi heti négy helyett hét járat közlekedik majd a két város között; a chicagói összeköttetés azonban megszűnik – közölte a légitársaság az MTI-vel.

Michal Czernicki, a légitársaság szóvivőjének tájékoztatása szerint a LOT Boeing 787 Dreamlinerei vasárnap kivételével minden nap közlekednek, szombaton két járat is indul majd a két város között. A várakozások szerint ezzel nemcsak a turisztikai, hanem az üzleti célú utazás is fellendülhet a nagyobb kínálat miatt.

Ezzel párhuzamosan a téli menetrendi időszakra felfüggesztett chicagói járatok nem indulnak újra a jövő nyári időszakban. Ennek oka a közlés szerint az utasforgalom szezonalitása.

A LOT tavaly májusban indította el az első tengerentúli járatokat Budapestről, New Yorkba és Chicagóba.

A lengyel légitársaság a jövő nyári menetrendben májustól Prágába, Stuttgartba, Bukarestbe, Szófiába, Belgrádba és Brüsszelbe is indít új járatokat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

Tájékoztatásuk szerint jelenleg 80 magyar légiutaskísérő és közel egy tucat pilóta dolgozik náluk, de a felvétel folyamatos.

Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója július végén, az új európai járatok bejelentésekor már jelezte, hogy növelhetik a New York-i járatok számát.

Budapest és Chicago között a LOT járatának megszüntetése után is marad a közvetlen kapcsolat, az American Airlines hetente négyszer üzemeltet majd járatokat a két város között.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....