Lada Niva

Svájciak viszik csatába az oroszok Vörös Legendáját

2021.11.04.

A Niva Red Legend Team, egy svájci magáncsapat bemutatta 1984-es Lada Niva autóját, amellyel a csapat versenybe száll Dakar-2022 ralin – írja a rusautonews.com orosz autós portál.

A csapat - Mario Jacober (pilóta) és Sladjan Miljic (másodpilóta) - a Classic kategóriában áll starthoz, amelyet 2000 előtt készült autók számára hoztak létre.

Mario Jacober pilóta így nyilatkozott: „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy részt vehetünk a Dakar Classic rallyn az ikonikus Lada Niva T1 terepjáróval, amelyet magunk készítettünk fel a versenyre . Kevesebb, mint egy év telt el az ötlettől az autó mostani bemutatójáig, de máris hosszú utat tettünk meg. Nagyon hálásak vagyunk minden partnerünknek, a raliversenyzők szakmai közösségének, az szponzoroknak, és természetesen a családunknak a támogatásáért. Együtt célba érünk!”

A VAZ-2121 Dakar-2022 terepjáró külső megjelenését a Lada márkával, a csapat hivatalos partnerével együtt találták ki és alkották meg. A csapat a Lada Niva származási helyének tiszteletére kapta a „763” számot. Oroszországon belül ugyanis ezt viselik rendszámtáblájukon a Szamarai régióban forgalomba helyezett gépkocsik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....
2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....
2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....
2026.04.29
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt....
2026.04.29
Az Európai Unió ösztönzi a kerékpározást, de nem teremti meg hozzá mindenhol a biztonságot. Az....