kamionverseny

Szabó Krisztián harmadik lett Amerikában is

2015.11.02.

Bronzérmet szerzett Las Vegasban az elmúlt hétvégén Szabó Krisztián az Amerikai Kamion Bajnokságban (Champ Truck). Így a 23 éves versenyző két bronzéremmel zárta az évet, hiszen az FIA Rallikrossz Európa-bajnokság összetettjében is a dobogó 3. fokára állhatott.

„Örülök, mert nagyon jól sikerült az egész hétvégém, és elértem, amit kitűztem magamnak, ebben a szakágban is dobogóra állhattam” – értékelte a hat futamból álló hétvégét Szabó Krisztián, aki mindegyik versenyen az első két hely valamelyikén végzett.

„Nagyon jó idő volt végig, körülbelül 28 fok, az autó is kifogástalanul működött. Bár az időmérőn csak második lettem, nem sokkal kaptam ki, és a szombati mindkét versenyt is második helyen fejeztem be. Vasárnap az első futamot sikerült megnyernem egy jó rajt után, a többin pedig szintén második lettem.”

A 23 éves Szabó Krisztián ebben az évben két nagy kihívást teljesített, ráadásul két egészen eltérő műfajban. Az FIA Ralikrossz Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriáját újoncként harmadik helyen zárta két hete egy Skoda Fabiával, a legutóbbi hétvégén pedig az Egyesült Államokban futó kamionos sorozat, a ChampTruck World Series fináléjában vett részt Volvo VNL 670 versenygépével a Las Vegasi Vegas Motor Speedway-en.

„Azért örülök különösen a kamionos harmadik helynek, mert a rallikrosszos kötelezettségeim miatt itt nem tudtam minden versenyhétvégén rajthoz állni. Élveztem az egész évet, jó kaland volt,  nagy kihívás, mert minden teljesen új volt számomra. Mindenképpen hasznomra vált, hogy ebben a műfajban és hátsókerekes autóval is tapasztalatokat gyűjtöttem idén” – fejezte be Szabó Krisztián, aki korábban háromszor nyert Európa-bajnoki címet autókrosszban.

A bajnokság végeredménye: 1. Mike Morgan 3775 pont; 2. Allen Boles 3560 pont; 3. Szabó Krisztián 3390 pont; 4. Ricky Rude 3300 pont.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....
2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..