AMTS 2019

Szabó úr megnyerte élete első Mustangját

2019.05.10.

Minden eddiginél sokszínűbb és látogatottabb évadnyitót hozott a Hungexpóra az idei - sorrendben 14. - AMTS Autó Show. Az utolsó napon - immár hagyományosan - egy autót is kisorsoltak a rendezvény látogatói között. A mutatós Ford Mustang Coupét a rendezvényt megelőzően a Westend City Centerben építették át, teljes nyilvánosság előtt. A kocsi szerencsés, új tulajdonosa a Heves megyei Rózsaszentmártonban élő Szabó László lett. A díjátadó rendezvényen jelen volt a fő szponzor Autós Nagykoalíció elnöke, Knezsik István.

Több mint hatvanezer látogató tekintette meg március utolsó előtti hétvégéjén a Hungexpo területén az év legjelentősebb autós eseményét, az AMTS Autó Show-t. A 2010-es, 2014-es, 2015-ös, 2016-os, 2017-es és 2018-as évhez hasonlóan idén ismét egy autó volt a fődíj, amelyet ezúttal sem a Show ideje alatt, hanem még januárban, a Westend City Centerben építettek át nyilvánosan, pár nap leforgása alatt.

 
A nyereménnyel kapcsolatos adminisztrációs teendők néhány napja zárultak le. A szerencsés, új tulajdonos – a Heves megyei Rózsaszentmártonba való Szabó László – a Ford Petrányi budaörsi bemutatótermében, kis ünnepség keretében vehette át az idei AMTS nyereményautóját.

A Gorillariasztóval védett Mustang mellé egy 50 ezer forintos Racing Fuel utalvány is járt a MOL jóvoltából. Arra az esetre pedig, ha mégis kifogyna az üzemanyag, extra tartozékként egy elektromos rollert is kaptak Szabóék.

Az átadási ceremónia alkalmával Nokta Balázs és Szőke lászló, az ANTS alapítói és főszervezői bejelentették: a jövő évi ANTS-t 2020. március 20-22. között rendezik meg, ahol minden – teljes árú felnőtt vagy családi belépőjegyet vásárló – látogató azonos eséllyel indul a jövő évi nyereményautóért. Hogy ez pontosan milyen jármű lesz, azt egyelőre titokként kezelik.

Az idei alapon – egy Ford Mustang Coupén- szinte minden fő momentum átalakult. A kaszni vonalait a SHLB bodykittje és légterelői egészítik ki. Eibach futómű, az AKH kínálatából pedig MOMO felnik és Toyo abroncsok kerültek fel. A Bara kárpitnak köszönhetően gyönyörű, új bőrözést, ütős hifi és multimédia installációt kapott a beltér, az autó színét pedig minőségi, kétszínű fóliázással varázsolták újjá.

A Mustangot főleg László fia fogja hajtani. 
 
Szőke László, az ANTS egyik alapítója és főszervezője a kezdeményezésről elmondta: „Minden évben abból indulunk ki a modell kiválasztásakor, hogy milyen autóhoz tudunk legális alkatrészeket beszerezni. A Mustangot külföldről vettük. Menet közben is sokat alakul a koncepció. Azt már decemberben tudtuk, hogy erre az autóra kell készülni, de az utolsó verzióról csak az építés előtti héten döntöttünk. Ami biztos volt a kezdetektől, az a felni és a gumi. Az egész folyamat mintegy két hónapot jelentett. Az intenzív szakasz, maga a megépítés pedig négy napot vett igénybe. Eleve azért indultunk ki ebből a motorból, mert nem tudhattuk, ki nyeri meg a kocsit. A mostani változat nem bivalyerős, de ehhez a kasznihoz jó. Tökéletesen lehet vele a mindennapokban közlekedni. A Mustang – a hatalmas érdeklődésből ítélve – így utólag is tökéletes választásnak bizonyult.”
 
 
Az egyedi Ford Mustang Coupé friss tulajdonosa, az 57 éves Szabó László az átadási ceremónia alkalmával az autoszektor.hu-nak elmondta: a Heves megyei Rózsaszentmártonból barátaival és családjával immár harmadik éve látogatója hazánk legnagyobb autóshowjának. „A belépőjeggyel kaptunk egy három kérdéses kvízt, amit beikszeltem. Amikor bemondták, hogy a Mustangot egy bizonyos László nyerte, azt mondtam magamban: abból itt lehet vagy ezer. Akkor ment ki a vér a fejemből, amikor kiderült, hogy a nyertes én vagyok."
 
Szabó úrnak egyébként nincs jogosítványa. A 22 éves fiának viszont már 3 éve van vezetői engedélye, úgyhogy az autó a családban marad. A Mustang egy Daewoo Kalos mellé érkezik a garázsba.

A család két férfi tagja a várakozás heteiben láthatóan már felkészült a kocsiból. Sorolják az adatokat: hat henger, 4 ezer köbcenti, 210 lóerő. „A szomszédságunkban már mindenki bejelentkezett próbavezetésre” - közlik mosolyogva. Szabó úr fia hozzáteszi: eddig csak Daewoo-t és Opel Astrát vezetett. Ezek után hatalmas érzés beszállni a Mustangba. „Automata váltós kocsit még egyáltalán nem vezettem. Meg kell szokni, de szerintem gyorsan beletanulok. Hatalmas ereje van, de nem félek tőle. Mindig is szerettem volna egy hasonló a kocsit. Most valóra vált az álmom” - mondja.

Szabó urat egyébként a felesége is elkísérte, aki egy tál fantasztikus meggyes-túrós rétest hozott az ünnepi átadásra. A maga versenyét a saját kategóriájában ez is megnyerte volna.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....