megállapotás

Szakszervezet: aláírták a bérmegállapodást a BKV-nál

2016.02.25.

Megszületett a BKV-nál a bérmegállapodás, amelyet két reprezentatív szakszervezet aláírt, így az hatályba is lépett - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke csütörtökön az MTI-vel.

A szakszervezeti vezető elmondta: a megállapodás lényege, hogy az új bértarifarendszer kidolgozásáig minden dolgozó mozgóbérként egységesen 8 ezer forint béremelést kap januárig visszamenőleg. Az új tarifarendszer elkészültével pedig részben differenciáltan fizetik tovább a bérnövekményt, de ez egyeseknél több, de kevesebb is lehet az addig kapott 8 ezer forintnál.
    

Forrás: BKV

Emellett a BKV Zrt.-vel megállapodtak abban is, hogy a tavalyi 140 ezer forintos évi cafeteriát 164 ezer forintra emelik, ez havi 2 ezer forint többletet jelent.

Gulyás Attila közölte, ezek a lépések 1,6 milliárd forint plusz bérkiadással járnak. A kifizetés a BKV 2016-os üzleti tervének elfogadása után, az áprilisi utalásoknál jelentkezik, januárig visszamenőleg.

A megállapodást a VTDSZSZ a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségével (BKSZSZ) együtt írta alá, a két szövetség a szakszervezeti tagok 80 százalékát képviseli.

A bérmegállapodás aláírásáról a BKV Zrt. is közleményt adott ki csütörtökön. Tájékoztatásuk szerint a megállapodás akkor hajtható végre, ha a  kiegészített üzleti tervet a Fővárosi Közgyűlés elfogadja, vagy a közgyűlés a bérmegállapodás számára külön határozatban forrást biztosít.

Azt is írták, hogy a bértárgyalásokon a felek figyelembe vették a cég költségviselő képességét és kiemelkedő jelentőséget tulajdonítottak a munkahelyek megőrzésének. Hozzátették azt is: a bérek megemelése nem vezethet a munkahelyek megszűnéséhez.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....
2026.02.07
Súlyos szabálytalanságokat rögzített a rendőrség kamerás drónja a városban. ..
2026.02.07
Még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az....
2026.02.07
Nem feltétlenül erre gondolnak, amikor azt mondják, hogy a legjobbtól nem ciki lesni. ..
2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....