járműgyártás

Szárnyal a Kia – megjött a SUV Ceed

2019.10.01.

Évről évre látványosan növeli eladásait a Kia a magyar újautó-piacon is, a forgalom szempontjából meghatározó alsó-középkategóriában a Ceed az idén már maga mögé utasította a korábbi éllovasokat a Ford Focus, az Opel Astra és a Skoda Octavia modelleket. Most lép piacra a városi terepjáró, az XCeed, amelytől a márka újabb forgalombővülést remél.

Szerző: Heimer György

Az Európában is látványosan terjeszkedő dél-koreai cég nálunk, az idei év első nyolc hónapjában 5 ezer gépkocsit értékesített, ami a piaci átlagot meghaladóan 22 százalékos növekedésnek felel meg, de az év végéig akár a 30 százalékot is elérheti – mondta Nagy Norbert, a Kia Magyarország ügyvezető igazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában. A márka részesedése a magyar újautó-piacon 4,5 százalék – tette hozzá –, s nagy fegyverténynek tekinti, hogy a Ceed modellcsalád élre tört a C-osztály eladásaiban. Ennek is tulajdonítja, hogy a Kia magánvevőinek részesedése erős, 50 százalék, miközben a teljes piacon jellemzően 40-60 százalék a magán-, és a flottaértékesítés aránya.

Mindezeket az adatokat abból az alkalomból mondta a cégvezető, hogy itthon is megkezdték a Ceed modellsorozat suv-változatának, az XCeed-nek a forgalmazását. Múlt heti sajtótájékoztatójukon – amelyet rendhagyó, humorosra vett keretjátékban adtak elő – nemcsak azt derült ki, hogy a Kia munkatársai rejtett előadói képesességekkel is bírnak, hanem, hogy új szabadidős négykerekűjük szintén sikeres szereplővé válhat a magyar autópiac orfeumában.

Mind a dizájn, mind a műszaki tartalom a crossover-világ legjobbjaival kíván versenyre kelni. A vagány terepes külső, így a jól bevált tigrisorrú frontrész, a ledes, diffuzoros hátsó, a nagyobb kerekek, a 184 mm-es hasmagasság, vagy a 12 féle színválaszték, köztük quantum sárgának nevezett fényezés együttesen az XCeed kellendőségét hivatott fokozni. A sajtóbemutató egyik összehasonlító táblázata szerint a Kia kocsi méreteivel ugyancsak a legjobbak közé tartozik a kompakt-suv kategóriában, és azt is kiemelkedőnek tartják, hogy többféle konstrukciós megoldással sikerült a konkurensek alá szorítani a zajszintet. Az XCeed ugyanakkor az első európai Kia modell, amely digitális műszerfalat kapott, a multimédiás infotaintment szolgáltatásokat a középen kialakított ultraszéles, 12,25 colos színes kijelzőn lehet megjeleníteni. A vezetést segítő rendszerek közül sztenderd felszerelés a sávtartó, a vészfék, s a vezetői éberségfigyelő asszisztens, az automata fényszóró, vagy a tolató kamera, extraként pedig még egy sor további hasonló segítő jószág rendelhető.

Ami az erőforrások választékát illeti, jelenleg háromféle benzines, az 1,0, 1,4, 1,6 literes GDI, valamint a kétféle teljesítményű (115 vagy 136 LE) 1,6 literes CRDI motor közül lehet választani, 120 és 204 lóerős tartományban. Félmillió forint felár ellenében – az egyliteres alapmotoron kívül – hétfokozatú duplakuplungos automata sebességváltó is rendelhető a felsorolt erőforrásokhoz. Ígéretek szerint a motorpalettán a jövő év első negyedétől megjelenik az 1,6 literes GDI konnektoros hibrid (PHEV) változat, amely 140 lóerős és elektromosan 50 kilométer hatótávot kínál. Jelenleg bevezető áron, akciósan kínálják az XCeedet, a belépő modell hat millió forint alatt startol, s mint a többi Kia típushoz ehhez is 7 év garanciát adnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....
2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..
2026.09.22
Horváth Edének, a Rába egykori legendás vezérigazgatójának - akit már életében vörös báróként....
2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....