vonat

Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz – 2016-ban is

2015.12.07.

– Jövőre is indul zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba. A Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz nevű zarándokvonat 2016. május 13-án indul és 16-án, pünkösdhétfőn érkezik vissza – jelentették be a szervezők Budapesten.

A négynapos program legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához. A jövő évi utazás záróeseménye a Csík zenekar ingyenes szabadtéri koncertje lesz pünkösd vasárnap, Madéfalván – ismertették a sajtótájékoztatón. Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási Iroda ügyvezetője elmondta: a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul és Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik Budapestre.


A fővárosból, a Keleti pályaudvarról a Székely Gyorssal egy szerelvényként indul tovább Erdélybe. Az összekapcsolt, "össznemzeti zarándokvonat" jövőre is 16 kocsiból áll, 1100 ember utazhat rajta, és II. Rákóczi Ferenc arcmásával díszített mozdony húzza majd. A vonatot Budapesten a hagyományokhoz híven egy katolikus pap és egy református lelkész is megáldja indulás előtt – mondta Mező Tibor.

Az ügyvezető kitért arra is, hogy a vonaton élő népzene szól majd, a zenészek mindig annak vidéknek a muzsikáját játsszák, ahol éppen jár a vonat, így az utazás egyben zenei kalandozás is lesz. A zarándokokat felcsíki és alcsíki falvakban, székely családoknál szállásolják el. Szombaton a falvakkal együtt, külön keresztalját alkotva vonulnak a csíksomlyói Mária-kegyhelyre, ahol részt vesznek a búcsúi szentmisén. Vasárnap Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak, majd Madéfalvára mennek, ahol megemlékezést tartanak az 1764-es madéfalvi veszedelem áldozataink emlékművénél.


A programsorozat záró eseménye a Csík zenekar szabadtéri koncertje lesz – közölte Mező Tibor. Csibi József, Madéfalva önkormányzatának turisztikáért felelős szakembere elmondta: 2016 pünkösd vasárnapjára egész napos fesztivált szerveznek Madéfalván kézműves és népi mesterségeket bemutató foglalkozásokkal, kulturális műsorokkal, népzenei és néptánc-előadásokkal, valamint sokszínű gasztronómiai bemutatóval.

Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója felidézte: 2008 óta minden pünkösdkor indít zarándokvonatot a MÁV-Start és a Kárpáteurópa Utazási Iroda. Az első Székely Gyors 400 zarándokot szállított, 2010 óta két vonat is indul. Tavaly 1100 ember utazott a Székely Gyors-Csíksomlyó Expresszel a csíksomlyói búcsúba.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....
2026.07.22
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki autómosó építésére....
2026.07.22
Közvetlen járatokat indít Oslóba és az egyiptomi Marsa Alamba, emellett hét meglévő útvonalán....
2026.07.22
Tavaly a csapból is ez folyt, így nem újdonság, hogy az Európai Bizottság úgy döntött 2025-ben,....
2026.07.22
A Magyar Nagydíj hétvégéjén ismét lehetőséget kap a McLaren tesztversenyzője, Leonardo Fornaroli. A....
2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....