Autós Gyorsasági OB

Szélárnyékkal a jobb helyezésekért

2018.08.18.

Az Autós Országos Gyorsasági Bajnokság - Hankook Racer Cup mezőnye harmadik versenyhétvégéjén a Slovakiaringre látogat.

A szomszédságunkban lévő pálya versenyzői szempontból roppant különlegesnek számít, noha már versenyeztek rajta, most egy apró csavarral mégis az újdonság erejével hathat. Talán a legérdekesebb az lesz, hogy egy tempós bal kanyarba betettek egy lassítót és ki tud a legjobban alkalmazkodni ehhez az új körülményhez.



A Slovakiaring különlegessége pedig abban rejlik, hogy ezen a pályán számít legjobban a szélárnyék, ami a BMW-k és a Swiftek esetében is gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha valaki körönként egy-másfél másodperccel gyorsabb, mint a másik, a szélárnyék ezt az előnyt is képes „behúzni”, így valójában itt nem nagyon lehet meglépni az üldözöttnek. Ez az egyik nyomós indok, amiért az múlt évekhez hasonlóan most is fergeteges küzdelmek várhatóak!





A Swiftek és a BMW-k szokásos mezőnyéhez, egy új osztrák versenyző is csatlakozik, aki régen BMW Challenge-zett. Nehezítő körülményként pedig ezen a hétvégén is a „kistúra”kategóriával együtt rajtolnak el a Hankook Racer Cup versenyzői. Emiatt pedig biztosan okoznak egy-két izgalmas pillanatot, mire átvágják magukat az élbolyig.



Az izgalmas csatákra két alkalommal, szombaton és vasárnap kerülnek sor, amit a bajnokságban még egy brno-i és egy hungaroringi megmérettetés követ az idei szezonban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....