baleset

Személyvonat ütközött tehervonattal Dél-Karolinában

2018.02.04.

Személyvonat ütközött vasárnap tehervonattal, majd kisiklott Dél-Karolinában. A balesetben ketten meghaltak és több mint 110-en megsérültek - közölték az amerikai hatóságok.



A baleset a dél-karolinai székváros, Columbia közelében történt helyi idő szerint hajnali fél háromkor. Az Amtrak vasúttársaság New Yorkból Miamiba tartó, Silver Star néven is ismert személyszállító vonatán 139 utas és nyolcfős személyzet utazott a szerencsétlenség időpontjában. A vizsgálatok során eddig csak annyi derült ki, hogy a gyorsvonat rossz vágányra került és 95 kilométer/órás sebességgel belerohant egy álló tehervonatba.

A balesetben az Amtrak két alkalmazottja vesztette életét. A sérültek többsége zúzódásokat szenvedett, de több ember csonttöréssel került kórházba. Az utóbbi két hónap alatt ez már a harmadik súlyos vasúti baleset. Decemberben három ember vesztette életét, miután az ország északnyugati részén, Washington államban kisiklott az Amtrak egyik szerelvénye, amely az előírtnál jóval nagyobb sebességgel haladt a helyszínen, egy autópálya fölött átívelő hídon.

Négy nappal ezelőtt Virginia államban egy kamion ütközött össze egy vonattal, amelyen kongresszusi képviselők, köztük Paul Ryan házelnök is utazott. Abban a balesetben egy ember halt meg, hat pedig megsérült.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..
2026.05.18
A gép forog, a profit termelődik – egészen addig, amíg egy kritikus alkatrész miatt meg nem áll a....
2026.05.18
Magyar rendőrmotoros siker született Németországban: Pollák Bence r. törzszászlós, a BRFK....
2026.05.18
Mostantól elérhető a jelentkezési felület a Rábától Rábáig esemény vezetett tárlatvezetésére.....
2026.05.18
 Súlyos baleset történt vasárnap kora reggel a Déli autópályán (A2) Traiskirchen (Baden járás)....