Szlovákia

Szépségkirálynő szenvedett súlyos balesetet

2024.05.14.

Vasárnap délután az Erdőháton történt baleset egyik sérültje Magdaléna Šebestová volt szépségkirálynő, Ján Ďurica dunaszerdahelyi származású egykori futballista expartnere. A hírt éppen ő erősítette meg - írja a parameter.sk.

A Pozsonyi Kerületi Rendőrség vasárnap közölt hírt róla, hogy délután három óra körül a Malackyból Studienka felé vezető úton ütközött két személykocsi, egy Kia és egy Lexus. A baleset során négyen megsérültek. Egy, a Kiában utazó 82 éves asszonyt mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

A Kiát egy 78 éves férfi, a Lexust pedig egy 40 éves nő vezette, mindkettejük alkoholtesztje negatív lett. Az előzetes vizsgálat szerint a Kiát vezető idős férfi nem adott elsőbbséget a szabályosan közlekedő Lexusnak, emiatt következett be a karambol.

A 40 éves nő, aki pedig a Lexust vezette, a Nový Čas szerint Magdaléna Šebestová, ezt erősítette meg Ďurica is.

A volt szépségkirálynő a balesetet követő másnap az Instagram-oldalán jelentkezett egy fotóval, melyen látható, hogy egy kórházi ágyon fekszik. “Noha nem egy nyaraláson ébredtem, de ez az egyik legszebb seb, amit valaha elszenvedtem. Hogy a nővéremmel együtt életben vagyunk, az csak az őrangyalunknak köszönhető. Köszönjük, apu!” – írta.

Megköszönte emellett a sok üzenetet, amit küldtek neki biztatásul, együttérzésből, köszönetet mondott továbbá a kramárei kórház traumatológiai osztálya személyzetének a segítséget.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..
2026.07.21
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való....