Boeing 737 MAX

Szeptemberben kezdhetik el a Boeing 737 MAX berepülését

2020.08.28.

Több hónapnyi egyeztetés után az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) megállapodott az amerikai Szövetségi Légügyi Hatósággal (FAA) és a Boeinggel abban, hogy szeptember első felében elindulhat a két légikatasztrófában érintett 737 MAX típus eddigi módosításait vizsgáló berepülés.

Az európai szervezet honlapján közölte: szeptember első hetében szimulátoros repüléseket tartanak Londonban, majd szeptember 7-től végzik el a berepülést Vancouverben. Bár a Boeingnek az EASA szerint több változtatást is végre kell még hajtania a 737 MAX-on, az eddigi módosítások kellően kiforrottak ahhoz, hogy megkezdhessék az ellenőrző repüléseket. Ezt követően az amerikai, kanadai és európai hatóságok közösen értékelik a tapasztalatokat.

Arról az EASA nem adott tájékoztatást, hogy mikor adhatja ki újra a Boeing 737 MAX repülési engedélyét, ahogy a berepülési fázist már teljesítő amerikai és kanadai hatóságok sem jelöltek meg határidőt. A 737-es új generációs változatával fél éven belül két légikatasztrófa is történt: 2018 októberében a Lion Air, 2019 márciusában pedig az Ethiopian Airlines egy-egy járata zuhant le, az előzetes jelentések szerint részben a gép automata átesésvédelmi rendszerének hibás működése miatt. A két balesetben 346-an vesztették életüket.

A géppel 2019 márciusa óta tilos repülni, az új példányok átadását is leállították, a Boeingnek eddig közel 10 milliárd dollárjába került a gép hibáinak feltárása, javítása és újbóli engedélyeztetése. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....