Balaton

Szolgálatba állt a balatoni sürgősségi mentőhajó

2016.06.12.

A hétvégén megkezdte napi 24 órás szolgálatát a Balatonon a Rupert sürgősségi mentőhajó a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) héttagú flottájának részeként. A tihanyi kikötőben állomásozó gyorshajót az Országos Mentőszolgálat is bármikor riaszthatja - közölte a szakszolgálat szóvivője vasárnap Balatonlellén.

Tar Mihály a roham-mentőkocsi felszereltségű Rupert mentőhajót bemutatva elmondta, hogy a jármű 80-90 kilométer/órás sebességgel is képes haladni. Július elsejétől még egy sürgősségi mentőhajó áll szolgálatba, az ábrahámhegyi kikötőből indul majd. A tó északi partjáról a sürgősségi mentőhajók 3-5 perc alatt tudják elérni a déli partot - tette hozzá. A szakszolgálat további hajói Zánkán, Csopakon, Balatonkenesén és Keszthelyen állomásoznak bevetésre készen.

A Rupert sürgősségi mentőhajó Balatonlellénél 2016. június 12-én. A 24 órás szolgálatban álló, roham-mentőkocsi felszereltségű gyorshajó a tihanyi kikötőben állomásozik, az Országos Mentőszolgálat is bármikor riaszthatja. Fotó: Varga György/MTI

A VMSZ-nek az idén még nem kellett emberéletet menteni és eddig mindössze egy megfeneklett vitorlás mentésére volt szükség. Lengyel Norbert, a szakszolgálat strandokon lévő mentési csoportjainak vezetője arról számolt be, hogy nyáron országosan 80, a Balatonon mintegy 60 strandon, illetve fürdőhelyen teljesítenek szolgálatot képzett vízimentőik, akiknek sikerült megduplázni a bérét, napi nettó 8 ezer forintért dolgoznak.

A VMSZ vízimentői a múlt évben négyezer könnyű sérültet láttak el a Balatonon, közülük mintegy százról az Országos Mentőszolgálat gondoskodott a továbbiakban, 21 embert mentettek ki a vízből és 4 ember újraélesztésében működtek közre.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..