márkatalálkozó

Szombaton 9:11-kor indul a Porsche Tíz Torony Túra

2015.10.07.

Ismét felhördül 62 Porsche hangja hazánk legszebb tájain. 2015. október 10-én immár hatodízben rajtol el a Porsche Tíz Torony Túra. A 62 Porschéból és néhány egyéb veterán és klasszikus autóból álló mezőny szombat délelőtt felvonul a Várkert bazár előtt is.

Egyre népszerűbb, egyre nehezebb és még izgalmasabb – a Porsche Tíz Torony Túrát idén immár hatodik alkalommal szervezte meg a Porsche Club Pannonia csapata.

A rendkívül változatos classic és új Porsche modellekben egyaránt bővelkedő mezőny felöleli a márka teljes történetét, vagyis az esemény a 62 résztvevő autónak köszönhetően gyakorlatilag Porsche történelmi bemutató is lesz. A sok-sok izgalmas autó révén a verseny nem csak a Tíz Torony Túra résztvevőinek, hanem a kilátogatók számára is minden évben nagy élmény, mégpedig kortól és nemtől függetlenül.

És nem csak pusztán a látvány miatt, de már a 62 Porsche motorjának egyedülálló koncertjéért is érdemes lesz kilátogatni október 10-én, szombaton délelőtt a budai Várkert bazár elé, ahol alaposan szemügyre vehetik a mezőnyt a kilátogatók. Ahogy az első öt évben, úgy idén is a főtámogató
Porsche Centrum Budapest udvarából rajtolnak el az ügyességi túraverseny résztvevői, a Porsche ikonikus 911-es sportmodellje előtt tisztelegve egészen pontosan reggel 9:11 órakor. Ez azt jelenti, hogy a Várkert bazár elé nagyjából 9:30-kor fognak megérkezni az első autók, ahol a közönség a verseny egyik kulcsfontosságú eseményének, egy 1/100-as pontossági versenynek is szemtanúja lehet, amit az összes autó a helyszínen fog abszolválni. Az utolsó Porsche körülbelül délelőtt 11 órakor fog elvonulni a helyszínről.

Nem csak a márka, de a veteránok szerelmeseinek is érdemes lesz kilátogatniuk szombat délelőtt, október 10-én a Várkert bazár elé, hiszen a rendezvényen a mintegy 62 Porschén felül a hagyományoknak megfelelően egyéb oldtimer illetve klasszikus autók is el fognak rajtolni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.05
Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról. A Pest és Jász-Nagykun-....
2026.02.05
Meglepő fordulat, radikális stratégiaváltás.   ..
2026.02.05
Február 10-én leplezi le vadonatúj típusát a Toyota. Egyelőre csak annyit tudunk róla bizonyosan,....
2026.02.05
Hatalmas érdeklődés övezi az utcán, elismerő tekintetek és felkiáltások kísérik útját. De vajon....
2026.02.05
Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65,....
2026.02.05
Egyes piacain stagnált, másutt látványosan erősödött a Toyota-csoport prémiummárkája, amely fontos....
2026.02.05
Noha a tömegközlekedés elérhetőségét javító intézkedések gyakoribbak, mint azok, amelyek a....
2026.02.05
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro....
2026.02.05
Versenyautó kiállítás, személyes találkozási lehetőség világhírű magyar autóversenyzőkkel,....
2026.02.05
A müncheni üzemben új gyártósorok álltak rendszerbe. Az új BMW i3 sorozatgyártása 2026 második....