rekord

Sztárpilóták vezetik a Honda utcai sportautóját

2018.03.01.

A Honda célja, hogy megerősítse a többszörös díjnyertes Civic Type R vezető pozícióját a szegmensben, egyszersmind újfent, mindent kétséget kizáróan bebizonyítsa, hogy az utcai versenyautóként aposztrofált modell a mezőny leggyorsabbja

A különféle pályákon más és más ül majd a volánnál, és bizony nagy izgalmakra számíthatunk, a Honda ugyanis csupa sztárpilótát kért fel. A csapat legnevesebb tagja egyértelműen a korábbi F1-világbajnok Jenson Button (Egyesült Királyság) lesz, aki jelenleg a japán Super GT szériában versenyez egy NSX GT-vel. Mellette sorakozik fel a WTCR-ben induló Tiago Monteiro (Portugália) és Esteban Guerrieri (Argentína), valamint a szintén Super GT-ben szereplő Bertrand Baguette (Belgium).

A Civic Type R előző generációja 2016-ban ejtette ámulatba a motorsport szerelmeseit és a vásárlóközönséget, akkor Estorilban, a Hungaroringen, Monzában, Silverstone-ban és a Spa-Francorchampson javított a pályacsúcsokon a BTCC- és WTCC-pilóták által vezetett sportkocsi.

A 2018-as változat Estorilban (Portugália), Silverstone-ban (Egyesült Királyság) és a Spa-Francorchampson (Belgium) biztosan megméretteti magát, hogy a többi pálya melyik lesz, egyelőre nem hozta nyilvánosságra a japán vállalat. 

Az új Civic Type R a Honda nagy teljesítményű ferdehátúinak hagyományát viszi tovább, ennek megfelelően a kategória legdinamikusabban gyorsuló, legnagyobb végsebességű szereplője. A szokás szerint piros H-val jelölt Type R modellt a tizedik generációs Civic fejlesztési programjának részeként dolgozták ki a mérnökök, ez volt a Honda történetének legátfogóbb ilyen jellegű projektje. A vállalat szakemberei azt a célt tűzték ki, hogy a modell közúton és versenypályán is maga mögé utasítsa a kategória többi szereplőjét. Alapját kis tömegű, rendkívül merev, alacsony súlypontú karosszéria adja, ehhez kapcsolódik a kifinomult, dupla függőcsapszeges első felfüggesztés, ami minimalizálja a hajtási befolyást, és nagy sebességnél, valamint csúszáshatáron vett kanyarokban is stabillá teszi az autót.

A Civic Type R mozgatásáról kétliteres, 320 LE-s V-TEC TURBO erőforrás gondoskodik, aminek csúcsteljesítménye 6500-as percenkénti főtengelyfordulatnál jelentkezik, 400 Nm-es legnagyobb forgatónyomatékát pedig 2500 és 4500 között aknázhatja ki a pilóta. A típus képességeiről sokat elárul, hogy végsebessége 272 km/óra, s mindössze 5,7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára. 2017 áprilisában 7 perc 43,8 másodperc alatt ért körbe a Nürburgring Nordschleifén, így a leggyorsabb fronthajtású, sorozatgyártású szériaautónak bizonyult.

A „Type R Time Attack 2018” programot végrehajtó Civicet a Genfi Autószalonon, március 8. és 18. között tekinthetik meg az érdeklődők. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.05
Megemelték a keretösszeget, meghosszabbították a jelentkezési határidőt a vállalati e-autó....
2026.02.05
Vendég: Bogyay Norbert a gyári Simsonok hazai gyűjtője. ..
2026.02.05
Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról. A Pest és Jász-Nagykun-....
2026.02.05
Meglepő fordulat, radikális stratégiaváltás.   ..
2026.02.05
Február 10-én leplezi le vadonatúj típusát a Toyota. Egyelőre csak annyit tudunk róla bizonyosan,....
2026.02.05
Hatalmas érdeklődés övezi az utcán, elismerő tekintetek és felkiáltások kísérik útját. De vajon....
2026.02.05
Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65,....
2026.02.05
Egyes piacain stagnált, másutt látványosan erősödött a Toyota-csoport prémiummárkája, amely fontos....
2026.02.05
Noha a tömegközlekedés elérhetőségét javító intézkedések gyakoribbak, mint azok, amelyek a....
2026.02.05
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro....