sztrájk

Sztrájkba kezdtek a miskolci közösségi közlekedés dolgozói

2016.02.17.

Megkezdődött a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozóinak sztrájkja szerdán, a cégnél működő szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni.

- A sztrájk egyáltalán nem zavarta meg Miskolc életét, nyugalom van a városban, a közlekedés zavartalan, megfelelő a járatsűrűség - közölte Singlár Zsolt, a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel szerdán, azt követően, hogy üzemkezdettől megkezdődött a cég dolgozóinak sztrájkja. A vezérigazgató szerint "nagyon kevesen, a dolgozóknak mindössze 17 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez".


Singlár Zsolt úgy fogalmazott: a város lakói semmit nem éreznek a sztrájkból, a közlekedési vállalat a sztrájktörvény betartásával gondoskodik arról, hogy a lehető legtöbb járatot indítsa. Hozzátette: a szerződéses - úgynevezett munkásjáratok - mindegyike közlekedik, a dolgozók el tudtak jutni az ipari centrumokba.

Korábba írtuk:
A villamos- és autóbuszmegállókban több a várakozó utas, ugyanakkor a közlekedésben nincs fennakadás, az MVK már február 14-én közzétette a sztrájk idején közlekedő autóbuszok és villamosok menetrendjét. A járatok kétharmada közlekedik, ugyanakkor napközben lesz olyan buszjárat - főleg Miskolc külső részein - amelyre órát kell várni.


Zelenka László, a sztrájkbizottság elnöke az MTI-nek azt mondta: kellő támogatottsággal bír a sztrájk, a törvényileg garantált tömegközlekedést pedig természetesen biztosítják a dolgozók. Szerinte a cég vezetése törvénytelenséget követ el azzal, hogy a nem sztrájkoló dolgozókkal plusz járatokat indít el. Ezért megteszik a szükséges jogi lépéseket.

A társaság kedden egyébként már jelezte az MTI-nek: arra törekszik, hogy az elégséges szolgáltatásként (66 százalék) feltüntetett járatszámnál több járatot indítsanak. Pásztor Imre, a miskolci önkormányzati társaságokat tömörítő Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője későbbre ígért tájékoztatást a sztrájkról.

A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden, nem jogerősen elutasította a munkáltató arra vonatkozó kérelmét, hogy nyilvánítsa jogellenesnek a munkabeszüntetést, ennek tudatában léptek sztrájkba a dolgozók. Az MVK Zrt. az MTI-vel kedden este közölte: nem fogadja el a bíróság nem jogerős döntését, fellebbez ellene.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....