vasút

Szupervonat az Államokban

2015.10.08.

Los Angeles és Las Vegas két olyan kiemelkedően fontos központ, amelyek között mindenképpen megéri gyors összeköttetést kiépíteni. Repülővel igen hamar, egy óra alatt el lehet jutni egyik városból a másikba, ám köztudottan sok a macera a repüléssel. Éppen ezért épülhet ki hamarosan egy új, szupermodern és szupergyors vasút

Már évek óta szerették volna megépíteni a két város közti gyors vasútvonalat, ám a pénzhiány mindig közbeszólt. A megoldás Kínából érkezhet. A China Railway International bekapcsolódásával 2016 végén megkezdődhet az építkezés.

Az új hálózat 370 km hosszú lesz. Nevada és Kalifornia déli részét köti majd össze, és a főbb városokban létesítenek megállókat. A projekt várhatóan élénkíti majd a gazdaságot, és elősegíti a turisztikai fejlesztéseket. Az új vasúthálózaton várhatóan 240 km/h lesz az átlagsebesség.

Ez azt jelenti, hogy nagyjából 80 perc alatt lehet eljutni Vegasból Los Angelesbe Ugyan kicsit több mint repülővel (60 perc), ám nem kell a biztonsági ellenőrzésekkel és „becsekkolással” bíbelődnünk órákat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.05
Megérkezett a ragyogó tavaszi napsütés, ezzel pedig nagyobb figyelem jut az autónk megjelenésére,....
2026.04.05
60 évvel ezelőtt, 1966. március 10-én a 36. Genfi Autókiállítás mutatkozott be a Lamborghini Miura....
2026.04.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Húsvétkor pont egy nyulat? ..
2026.04.05
Jó okuk van rá, vagy ez csak egy összeesküvés-elmélet?   ..
2026.04.05
A BMW Group megújult müncheni gyára hatékonyabban, rugalmasabban és digitálisabban várja a Neue....
2026.04.05
Az ICDP szerint az autóvásárlás fontossága nem a költségben, hanem az érzelmekben rejlik — és ez....
2026.04.05
Ha egy ittas sofőr balesetet okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási....
2026.04.05
A Jeep és a Mopar által jegyzett Jeep Performance Parts az Egyesült Államokban lévő Moabban....
2026.04.05
Új forgalmi renddel nyílik meg május elsejétől a gyalogosok előtt a pesti alsó rakpart: az....
2026.04.05
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines....