elektromos autó

Tartós felfutást hozott a pályázati könnyítés a vállalati e-autó programban

2024.12.21.

Az elmúlt két hónap adatai a pályázói kedv egyértelmű megélénkülését mutatják a vállalati e-autó programban. A 30 milliárd forint keretösszegű kiírásban október végén léptek életbe a lehetséges résztvevők körét bővítő módosítások, azóta 2022-ben alapított gazdasági társaságok is indulhatnak, bármiféle bevételi elvárás nélkül, és akkor is, ha korábbi jelentkezésüket valamiért visszavonták - hívta fel a figyelmet pénteki Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A változtatások bevezetésétől számítva 565 új támogatási kérelem érkezett be 622 tisztán elektromos gépjárműre összesen 2,4 milliárd forint értékben. Mindhárom november-decemberi adat nagyjából 60 százalékkal haladja meg a szeptember-októberi mutatókat - emelte ki az EM.

A részvétel megkönnyítése tehát a jelentkezések számának tartós megemelkedéséhez vezetett.

A tárca felidézte, hogy a kormány a közlekedés zöldítése érdekében járművenként 2,8-4 millió forint támogatással ösztönzi a cégeket kizárólag elektromos hajtású személygépkocsik, kisteherautók és kisbuszok beszerzésére. Mostanáig több mint 4500 pályázat futott be a teljes keret több mint kétharmadára, 20,7 milliárd forintra. A megkötött szerződésekben az elérhető forrásmennyiség több mint fele, 16,6 milliárd forint már gazdára talált. A kifizetésekben december közepén sikerült túllépni, és azóta tizedével meg is haladni az 5 milliárd forintot - összegezte az EM, hozzátéve, hogy a népszerű lehetőség jövő tavaszig áll nyitva a vállalkozások előtt.

2020 elejéhez képest kilencszer több villanyautó közlekedik már a magyarországi utakon. Az Energiaügyi Minisztérium várakozásai szerint számuk a jelenlegi 68 ezerről 120 ezerre nőhet 2026-ig.

Kitértek arra is, hogy a tárca egy másik kiírásban 28 milliárd forinttal támogatja a vidéki e-töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását. A pályázat jóvoltából mintegy 100 korszerű töltőállomás létesülhet, érdemben közelítve az országos lefedettséghez.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....