Autópályaépítés

Tasó: megvan a forrás az M3-as autópálya továbbépítésére

2016.06.23.

A magyar kormánynak a lehetősége és a forrása is megvan arra, hogy azonnal folytassa a jelenleg Vásárosnaményig tartó M3-as autópálya továbbépítését Beregdaróc irányába - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.

Tasó László a térségi útfejlesztéseket ismertető sajtótájékoztatóján elmondta, Ukrajna nem hagyta jóvá az autópálya magyar-ukrán határmetszési pontját, így amíg ez nincsen meg, addig nem lehet elindítani a munkálatokat. Az államtitkár hangsúlyozta, az építéshez szükséges minden engedélyt be fognak szerezni és a tervezési munkafázis is elkezdődik.

Az M3-as sztrádából Záhony irányába leágazó M34-es gyorsforgalmi út tervezésével kapcsolatban Tasó László azt mondta, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyta a 38 kilométer hosszú szakasz előkészítését. Az autópálya kiépítéséhez szükséges forrásokat az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) finanszírozzák.
Az NFM államtitkára a belföldi úthálózat fejlesztésére kitérve elmondta, egy 69 milliárd forint értékű országos útfelújítási program eredményeként például Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megyékben adtak át az elmúlt napokban elkészült útszakaszokat. A következő időszakban tizenkét helyszínen lesznek műszaki átadások, emellett 142 helyen folynak munkálatok.

Tasó László szerint Magyarország a következő évre 100 milliárdos útfelújítási csomagot tervez, amelyben az egyszámjegyűtől az ötszámjegyű utakig szerepelnek rekonstrukciók.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 45 kilométernyi út újul meg 5,43 milliárd forintból, ez a legmagasabb összeg a megyék tekintetében - jelezte Tasó László.

 

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....