Tassi Attila

Tassi Attila a 2017-es Év Junior Autóversenyzője

2018.01.14.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Gyorsaság Szakága a tavalyi TCR International Series ezüstérmesét részesítette elismerésben.

Kétségtelen, hogy az elmúlt években ismét felfelé ível a magyar autósport csillaga, hiszen egyre több nemzetközi siker és elismerés éri hazánk autóversenyzőit. A szakma egyre inkább elismeri Magyarország legjobb pilótáit és folyamatosan kerülnek elő az újabb tehetségek. A tavalyi év egyik legnagyobb sikerét – túraautó kategóriában – Tassi Attila tudhatja magáénak.

A mindössze 18 éves pilóta ugyanis élete második TCR szezonjában végig versenyben volt a végső győzelemért, végül az előkelő második helyen végzett.  A kimagasló teljesítményt az Autósport és Formula magazin is díjazta tavaly decemberben, így Attila a Top 50 magyar autóversenyző lista második helyére került, január 6-án pedig az MNASZ ünnepélyes díjátadó gáláján érte az újabb megtiszteltetést, amikor elnyerte az Év Junior Autóversenyzője címet.

A 2017-es szezont Attila példaképe, Michelisz Norbert csapatában, a M1RA-ban versenyezte végig. A tavalyi évben nyújtott teljesítményért az MNASZ díjátadóján a M1RA az Év csapata, Michelisz Norbert pedig az Év autóversenyzője címet nyerte el, így a boldogságban büszkén osztozhatott a csapat.

A fiatal tehetségnek azonban nem szállt fejébe a siker. Továbbra is keményen edz és kitartóan készül, hiszen hamarosan indul az új szezon, ahol a cél nem más, mint a dobogó legfelső foka. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....
2026.06.13
Utasforgalomba állt a 35. szerelvény. A jármű a műszaki vizsgálatok, valamint az előírt....
2026.06.13
A Neue Klasse i3-ason alapuló sportszedán a pletykák szerint kétszer erősebb a benzines M3-asnál. ..
2026.06.13
Országos közúti ellenőrzést tartanak június 15. és 21. között. ..
2026.06.13
A Jaecoo 7 szabadidő-autó megmutatta, hogy mitől van félnivalójuk az európai, amerikai, koreai és....