taxisok

Taxisblokád Franciaországban az Uber ellen

2015.06.25.

– Határozatlan idejű blokádba kezdtek csütörtökön a francia taxisok valamennyi szakszervezet felhívására: országszerte több ezer járművel lezárták a repülőtérre vezető utakat és a nagyvárosok legfőbb kereszteződéseit.

A taxisok az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás ellen tiltakoznak, amelyet az év eleji betiltás ellenére egyre többen vesznek igénybe. A politikusok megértéssel fogadták a sztrájkolók megmozdulását. Már kora reggel több száz taxi sorakozott fel a párizsi Achilles-sarok repülőtérre vezető utakon, és három terminál felé akadályozták az eljutást. A prefektúra azt kérte az utazóközönségtől, hogy lehetőleg a tömegközlekedési eszközökkel induljanak csak útnak, azaz metróval vagy a vasúti útvonalakon.


A repülőteret délután már csak gyalogosan lehetett megközelíteni, a gépkocsival érkezőknek több kilométeres távolságban, egy útakadály előtt kellett letenniük a járműveket. Párizsban a pályaudvarok felé vezető nagyobb útvonalakat is blokkolták. A rendőrség a párizsi körgyűrűn könnygázt is bevetett, hogy az egyik legforgalmasabb, nyugati kivezető utat felszabadítsa. A környéken petárdák is robbantak, a dühös taxisok szemetesek borogattak fel. Ugyanitt az egyik sofőr gépkocsija kerekeit leszerelte és azokat a sztrájkolók a rohamrendőrök elé dobták, hogy akadályozzák a beavatkozást, több taxis pedig két Uher-járművet is felgyújtott, nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

– Semmilyen erőszak nem elfogadható és segítjük a rendőri erőket abban, hogy azonosítani és büntetni tudják a rendbontókat – mondta a BFM TV hírtelevízióban Yann Ricordel, az egyik legnagyobb taxitársaság, a Taxis bleus vezérigazgatója. Hozzátette: "Elszigetelt egyénekről van szó aközött az 55 ezer családanya és apa között, akik ma taxisofőrként dolgoznak Franciaországban". Toulouse-ban mintegy negyven taxi sorakozott fel a pályaudvar előtt és százan igyekeztek a repülőtérre vezető úton. "

– Meg akarjuk akadályozni az Ubereseket, hogy klienseket vegyenek fel. Ez határozatlan idejű sztrájk. Addig maradunk itt, amíg a kormány nem dönt végre arról, hogy elérhetetlenné teszi az alkalmazást, amely tisztességtelen versenyt eredményez – mondta Didier Gouzot, a toulouse-i taxisok szakszervezeti elnöke. Marseille-ben is a repülőteret, a pályaudvart és az autópályára vezető egyik alagutat torlaszolták el a taxisok, Lyonban az Uber regionális irodája körül 22 kilométeres dugót okoztak a taxisok.


Országszerte mintegy harminc nagy útlezárást kezdeményezett a 3 ezer sztrájkoló. A megmozdulást a politikai elit megértéssel fogadta. - Nem hagyhatjuk, hogy a taxisok a zavaros törvénykezés áldozataivá váljanak - fogalmazott Claude Bartolone, a nemzetgyűlés kormánypárti elnöke. A legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak elítélték, hogy az Uber tisztességtelen eszközöket alkalmaz az árak leverésére.

Az amerikai központú Uber már Európa sok országában jelen van, és munkamódszere számos helyütt éles tiltakozásokat váltott ki. A szolgáltatás Franciaországban 2014. február óta elérhető, de januárban betiltották. Bernard Cazeneuve belügyminiszter csütörtökön azt kérte a párizsi prefektustól, hogy külön rendeletben tiltsa be az alkalmazás tevékenységét. A sztrájkolók azt kérik, hogy a kormány tegye elérhetetlenné a szolgáltatást. A szolgáltatás lényege, hogy a rendszeréhez csatlakozó (hivatásos vagy akár nem hivatásos) autósok és leendő utasaik okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül, közvetlenül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik. Az autósok közötti az ilyen jellegű kapcsolat megteremtése Franciaországban két év börtönbüntetéssel és 300 ezer eurós pénzbírsággal sújtható.


A rendszeres ellenőrzések ellenére a felhasználók megkerülik a törvényt és egyre többen használják a szolgáltatást. Az Uber szerint jelenleg 400 ezer felhasználójuk van elsősorban olyan helyeken, ahol kevés a taxi. Az elmúlt héten számos összetűzés történt a taxisok és a Uber sofőrjei között: Lyonban egy Uber-utast, Nizzában pedig egy sofőrt bántalmaztak súlyosan a taxisok, a gépkocsikat megrongálták. Az Uber a taxisok szerint tisztességtelen versenyben veszi el a bejegyzett taxisoktól a munkát, miután a szolgáltatást nyújtó sofőrökre nem vonatkoznak a taxisok esetében szigorú követelmények, azaz nem fizetnek járulékokat, adót, nincsen utasbiztosításuk és nem végezték el az államilag szabályozott taxis engedélyhez szükséges 250 órás drága képzést.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.08
Olyan innovatív újrahasznosítási folyamatokat dolgozott ki a BMW, amelyek révén még több magas....
2026.02.08
Több autó ütközött Óbaroknál Hegyeshalom felé, később pedig ugyanebben az irányban útjavítás miatt....
2026.02.08
Ha sárgára vált a lámpa, sok autós felgyorsít, pedig ez szabálytalan és veszélyes. Tóbiás és....
2026.02.08
Kiürítettek egy Koppenhágába tartó utasszállító repülőgépet a brüsszeli repülőtéren, miután a....
2026.02.08
Egy napra visszatért az Ikarus 435T troli Zuglóba. Szombaton N82A jelzéssel a BKV nosztalgiatrolija....
2026.02.08
A kínai SAIC Motor olaszországi leányvállalata a Maxus-szal belépett a haszongépjárművek piacára,....
2026.02.07
A műszaki fejlesztésekkel és szabályozással is növelnék az EV járművek hatótávolságát. ..
2026.02.07
A Xiaomi a már amúgy is izmos SUV-ját, a YU7-est egy bő 1000 lóerős szörnyeteggé változtatta. ..
2026.02.07
A bécsi fiatalok egyre inkább lemondanak az autóhasználatról. Ez a megállapítás az elmúlt évek....
2026.02.07
Egy legendás motorversenyző fiát szerződtették a 2026-os szezonra. ..