Gumiabroncsok

A tél nem állhat Dunlop a Winter Sport 5 abroncs útjába

2015.10.29.

A nagy teljesítményű abroncsok vezető márkájaként a Dunlop egy új abroncs, a Winter Sport 5 bevezetését jelentette be. Az elsőrangú tapadást és teljesítményt biztosító abroncs a téli időjárási viszonyok között számos különböző útfelülettel képes felvenni a versenyt, beleértve a nedves, jeges és hóval borított utakat is.

A Winter Sport 5 a Dunlop díjnyertes téli sportabroncs szériájának ötödik tagjaként jelenik meg, az elődeinek – különösképpen a dinamikus Winter Sport 4D abroncsnak – a sikereire támaszkodva. Az abroncs kialakításával segítséget kívántak nyújtani a vásárlóknak, hogy továbbra is sikeresen birkózhassanak meg a nem várt téli útviszonyokkal és körülményekkel, többek között a rejtett jégfoltokkal, a hókásával, a jeges útszakaszokkal, a latyakkal és a pocsolyákkal.

Ennek az igénynek a kielégítése érdekében több mint 400 kutatás-fejlesztési szakértő, tervező és mérnök bocsátkozott 24 hónapnyi tesztelésbe három különböző kontinensen, hogy kifejlesszék a Dunlop téli sportabroncs szériájának következő tagját. A fejlesztések között szerepel a futófelületi blokkok megnövelt száma, amely még jobb teljesítményt biztosít hóborította útfelületen, és szintén egy új fejlesztést képviselnek a döntött középső lamellák, amelyek kiemelkedően jó oldalirányú tapadást nyújtanak a csúszós utakon. Mindezeket kiegészíti még a vízen felúszást ellensúlyozó, még mélyebb mintaárok, valamint az üzemanyag-fogyasztást csökkentő, optimalizált abroncskialakítás és súlyeloszlási tulajdonságok

A széria korábbi termékéhez képest a Winter Sport 5 abroncs 5 százalékkal jobb teljesítményt nyújt a nedves fékezés terén, 16 százalékkal eredményesebb a jeges úton történő fékezés tekintetében, 15 százalékkal jobb a gördülő ellenállása és négy százalékkal hatékonyabb a havas útfelületen történő gyorsulása. 

Az Európában egyre gyakoribb heves esőzések és szélsőséges időjárási viszonyok miatt kimagasló abroncstapadásra van szükség a téli vezetéskor” – mondta Hans Vrijsen, a Goodyear EMEA régió lakossági gumiabroncs üzletágának marketing igazgatója. „Örömmel tölt el bennünket, hogy egy olyan abroncsot ajánlhatunk a vevőinknek, amely megfelelően tapad a téli utakon, és eleget tesz a vásárlóink által elvárt csúcsteljesítménynek. A téli útviszonyoktól függetlenül a Winter Sport 5 az ambiciózus és mozgalmas életet élő fogyasztóink számára egy olyan abroncsot biztosít, amely illeszkedni tud a felgyorsult életstílusukhoz” – mondta Vrijsen.

A Dunlop az AMG Driving Academy hivatalos abroncspartnere, és a két fél egymással együttműködve végzi nagy teljesítményű abroncsok tesztelését zord, komoly próbatételt jelentő vizsgálati körülmények között. Az abroncs 43 különféle méretben kapható az SD/195 - 255, AR/40 - 65 és RD/15” - 19” mérettartományban. A három hegycsúcsot és hópihét tartalmazó „Alpesi” jelöléssel ellátott abroncsot úgy tervezték, hogy megfeleljen a téli gumiabroncsokkal szemben támasztott mindennemű követelménynek.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....